Pesti Srácok

Navracsics szerint már így is sokat várt a bizottság a Magyarország elleni eljárás megindításával

Navracsics szerint már így is sokat várt a bizottság a Magyarország elleni eljárás megindításával

A muszlim integrálás kérdéséről, a migránskrízisről, az Európai Bizottság hatásköréről, politikába való befolyásáról és a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásról is beszélt Navracsics Tibor magyar EU-biztost a Heti Válasznak adott tegnapi interjújában.

Navracsics Tibor a Heti Válasznak adott csütörtöki interjújában beszélt az Európai Bizottság hatásköréről, amellyel kapcsolatban elmondta, nem áll módjukban belefolyni a politikai kérdésekbe, viszont amint úgy észlelik, hogy valamely intézkedés uniós alapelvet sért, kötelességük eljárást indítani. Nem történt ez másképp a Lex-CEU ügyében sem, ahol bár oktatási-ügyekben nincs hatáskörük, mégis eljárási indított a bizottság a vállalkozás szabadságának sérülése miatt.

Az interjúban kitértek Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárásra is, amelyet az EP azért foganatosított, mert bár a nevezett országok elfogadták a kvótát, nem teljesítették azt.

PestiSracok facebook image

-mondta Navracsics.

Szó esett Kelet- és Nyugat-Európa közötti munkaerő-piaci feszültségekről is, amelyet bár kritikusnak ítél meg, mégis bízik benne az EU-biztos, hogy hosszú távon jó is kisülhet a kulturális konfliktusokból és ez inkább egy új közösséggé válást fog eredményezni.

Az interjú során Navracsics beszélt az országba érkező EU-támogatásokról, ismertetve, két felvetés van napirenden: az egyik országspecifikus prioritássorhoz, a másik pedig jogállamisághoz kötődő feltételrendszerhez kapcsolva számíthatna Magyarország a továbbaikban EU-forrásokra. Hozzátette, pozitívan ítéli meg a hazai helyzet, ellenben számos balti állammal vagy például Portugáliával, ahol sokkal jobban szenvednek ettől a problémától.

Navracsiccsal folytatott beszélgetésben szóba kerültek az eltérő kultúrájú, vallású migráns gyerekek oktatásának problematikája, amely kapcsán kiemelte, vannak olyan európai országok, ahol számos muszlim többségű iskolával találkozhatunk, mint például Franciaország vagy éppenséggel Anglia.

- mondta. Mégis konklúzióként úgy gondolja, a terroristák száma töredéknyi a sikeres integrációs példákhoz viszonyítva.

Forrás: Heti Válasz, fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.