Pesti Srácok

Nigel Farage: nem lehetünk egyszerre szuverén állam és az EU tagja

Nigel Farage: nem lehetünk egyszerre szuverén állam és az EU tagja

Magyarországnak ki kell lépnie az Európai Unióból, ha szuverén állam akar lenni – mondta el Nigel Farage brit EP-képviselő egy a Magyar Időknek adott interjúban. A Brexit arcának tartott politikus szerint nem számít, hogy „felvizezik” az alku részleteit, „a lényeg, hogy továbbra is kifelé tartunk.”

Nigel Farage brit EP-képviselő egyike volt azoknak, akik Orbán Viktor miniszterelnök védelmére keltek, amikor az Európai Parlament eljárást kezdeményezett Magyarország ellen. Elmondása szerint azért tette ezt, mert Orbán „egy demokratikusan megválasztott és a hazájában nagy népszerűségnek örvendő politikus”. Farage szerint az ország nem lehet egyszerre szuverén és az Európai Unió tagja, és „biztos benne”, hogy „a miniszterelnökük valójában szívesen távozna az EU-ból.” Szerinte egyértelműen ki kell lépnünk az unióból, és ez „hatalmas előnyöket jelentene”: „maguk alkothatnák a törvényeiket, maguk rendelkezhetnének a külkapcsolataikról, vagy teljes ellenőrzést gyakorolhatnának a határaik felett”.

Farage meggyőződése, hogy az egész Uniót a németek irányítják, a tagok feladták a függetlenségüket, és „Orbán úr hiába küzd folyamatosan: amint elérné az áttörést, visszavesz a lendületből. Egyszerűen nem győzhet Brüsszellel szemben.” Szerinte már szinte a Szovjetunióban vagyunk újra, mert „ha a demokrácia szemszögéből nézzük, elképesztő a hasonlóság”.

A Brexit nehézségeit firtató kérdésre azt válaszolta, hogy „mindig nehéz otthagyni a börtönt”, de előbb-utóbb sikerülni fog. EP-képviselőként úgy érzi, a lehető legjobb helyen van a kilépési tárgyalások szempontjából. „Nem érdekel, hogy az itteniek kedvelnek-e, én biztosan nem kedvelem őket” - mondta képviselőtársairól.

PestiSracok facebook image

A francia elnökválasztásról elmondta, hogy az első fordulóban a választók 47 százaléka euroszkeptikus jelöltekre szavazott, ezért szerinte a „Macron-jelenség” nem fog sokáig tartani, mert a franciák alapvetően euroszkeptikusak.

Farage nem gondolja, hogy a nagy-britanniai parlamenti választások során esetleg az EU-szimpatizánsok álltak volna bosszút Theresa Mayen, ugyanis liberális demokraták csak 7%-ot gyűjtöttek be. „Megtörtént, ami megtörtént.” - nyugszik bele a kormánypárti szavazatok hiányába.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője népszerűségét azzal magyarázza, hogy „Theresa May a kampány során egy rideg, robotszerű, humortalan és a legkevésbé sem őszinte pártvezető képét mutatta”. Ezzel szemben Corbyn „a vagány politikus megtestesítője lett”.

A Nagy-Britanniában élő uniós polgárokkal nem lesz semmi Farage szerint, ha jogszerűen érkeztek. „A lakosságunk évente félmillió fővel növekszik. A józan ész diktálja, hogy véget vessünk ennek a folyamatnak. A világon kétszáz ország korlátozza a bevándorlást, mi miért ne tehetnénk így? Félre ne értsen, nem a kapukat zárjuk be, de szuverén országként hadd döntsük el, hogy kik érkezzenek ide!”

Magyar Idők

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.