Pesti Srácok

Szárnyaskapu helyett hatékony határvédelmet javasol az osztrák védelmi miniszter

Szárnyaskapu helyett hatékony határvédelmet javasol az osztrák védelmi miniszter

A külső határokat igenis meg lehet hatékonyan védeni, és a számok is ezt mutatják - mondta el a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban Hans Peter Doskozil. Az osztrák védelmi miniszter azt is kifejtette, az osztrák-magyar határon jövőre is folytatódni fognak az ellenőrzések, a közös európai hadseregről azonban szerinte csak álviták folynak.

- mondta el Hans Peter Doskozil. Az osztrák védelmi miniszter kifejtette azt is, hogy a migráció csökkenésének a fő okát és az EU-török megállapodást érdemes a görög szigetek szemszögéből vizsgálni, ahol 60 ezer migráns tartózkodik.

PestiSracok facebook image

- mondta. A politikus úgy vélte, a status quo érvényben marad, és erre az évre még kiterjed az osztrák parlament határozata, de az előre hozott választás miatt ennek módosítása nem fér bele. Nem tartja kizártnak azonban, hogy a 15-i voksolás után alakuló új kormánynak is ez marad az egyik prioritása.

- fejtette ki. Hozzátette, bár decemberben lejár a kétéves határidő, ameddig a schengeni belső határokon ellenőrzést végezhetnek, szeretnék meghosszabbítani a kontrollt. Ha a helyzet nem változik élni fognak ezzel a lehetőséggel. Úgy véli, az EU-nak is lépnie kell és megváltoztatni a a schengeni szabályokat.

A politikus azt is kifejtette, hogy az közös EU hadsereg nincs még napirenden, ez leginkább egy álvita, amelyet néhányan mesterségesen generálnak. Ennek ellenére fontosnak tartja, hogy legyenek más országok hadseregével közös projektek.

Forrás: Figyelő; Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.