Pesti Srácok

Több tízezer ukrán írta alá a petíciót, hogy legyen újra elérhető a legnagyobb orosz közösségi portál

Több tízezer ukrán írta alá a petíciót, hogy legyen újra elérhető a legnagyobb orosz közösségi portál

Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze Ukrajnában ahhoz az állampolgári petícióhoz, amelynek támogatói arra kérik Petro Porosenko elnököt, hogy tegye újra elérhetővé az országban nemrég betiltott, VKontaktye nevű orosz közösségi portált - jelentette csütörtökön az UNIAN hírügynökség.

Az államfő 2015 augusztusában írt alá rendeletet arról, hogy ezentúl az állampolgárok petíciót terjeszthetnek elé hivatalos honlapján. Amennyiben egy kérdéshez három hónap alatt legalább 25 ezer támogató aláírás érkezik be, azzal az elnöknek kötelezően foglalkoznia kell. Azután, hogy hivatala bejelenti, hogy megkezdték a felvetés vizsgálatát, az államfő tíz munkanapon belül köteles választ adni a petícióra.

A Vkontaktye ukrajnai elérhetőségének visszaállításáról szóló, elektronikus úton benyújtott petíció kevesebb mint egy hónap alatt megkapta a szükséges 25 ezres támogatást. A kérés indoklása szerint a közösségi oldalon terjesztett propagandát az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU), illetve a kiberrendőrségnek kellene nyomon követnie és szankcionálnia. Az említett állami hatóságok működését az ukrán adófizetők fizetik, ezért a petíció szerzője elfogadhatatlannak tartja, hogy az Ukrajna-ellenes propagandával szemben fellépni képtelen szervek miatt az átlagpolgároknak kell kellemetlenségeket elviselniük.

Május közepén lépett életbe Porosenko rendelete, amelyben Kijev kiterjesztette az orosz magán- és jogi személyekkel szembeni büntetőintézkedéseket. A szankciós listára felkerültek a VKontaktye (VK) és az Odnoklasznyiki (OK) orosz közösségi portálok, valamint a Yandex orosz keresőoldal, a Mail.ru levelező és több más orosz internetes oldal, amelyeknél elrendelték az ukrajnai hozzáférés letiltását.

PestiSracok facebook image

A Yandex nemrég bejelentette, hogy bezárja ukrajnai irodáit, ugyanis az oldalhoz való hozzáférés blokkolása után számláikat is befagyasztották, így nem tudják alkalmazottaikat kifizetni. A cég vezetősége hozzátette, hogy ukrajnai munkatársaiknak más országokban kínálnak fel munkát. A Yandex kijevi és odesszai irodáit a múlt hónap végén az SZBU munkatársai átkutatták, szervereket és dokumentumokat foglaltak le. A keresőportált működtető céget a hatóságok azzal gyanúsítják, hogy ukrán állampolgárok személyes adatait gyűjtötte, másolta és adta át jogellenesen az orosz titkosszolgálatoknak.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?