Pesti Srácok

Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy - ügyben

Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy - ügyben

Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Az eddigi kilenc gyanúsított előzetes letartóztatása mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának nyomozása során újabb, a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló terheltet vettek őrizetbe. A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta a cég közvetlen működésében érintett és vállalkozásokkal kapcsolatban álló iskolaszövetkezetek tevékenységét koordináló nő előzetes letartóztatását. A bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tartja szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését - tudatta a csoportvezető ügyész. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

PS/MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.