Pesti Srácok

A Velencei Bizottság szerint jogszerű célokat tűz ki a magyar civiltörvény

A Velencei Bizottság szerint jogszerű célokat tűz ki a magyar civiltörvény

A kormány elfogadhatja a Velencei Bizottság szakmai alapon hozott felvetéseit a civiltörvény módosításával kapcsolatban - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek. Az államtitkár telefonon nyilatkozva arra reagált, hogy az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken tette közzé előzetes véleményét a törvénymódosításról.

A testület szerint a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket érintő magyar szabályozás jogszerű célokat tűz ki ugyan, de túlzott kötelezettségeket és aránytalan szankciókat helyez kilátásba. A Velencei Bizottság szakértői előzetes véleményükben elismerték, hogy a külföldi támogatással Magyarországon működő civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezet jogszerű célokat tűz ki, és a pénzmosás, valamint a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet hivatott előmozdítani. Völner Pál azt mondta, hogy a Velencei Bizottság előzetes véleményében találhatók szakmai és politikai alapon hozott észrevételek. Például a magyar kormány nyitottan áll ahhoz a felvetéshez, miszerint ne három év legyen a szervezetek deregisztrációs ideje, hanem ennél rövidebb időkeret álljon rendelkezésre. Módosítani lehet a négylépcsős szankciórendszeren is - tette hozzá. Az államtitkár felhívta a figyelmet, a bizottság elismerte: több országban létezik ilyen vagy hasonló szabályozás, és a magyar törvény nem olyan, mint a sokszor kritizált orosz rendelet. Ugyanakkor nem tudjuk figyelembe venni azokat a politikai felvetéseket, amelyek szerint megbélyegző, vagy stigmatizáló lenne a törvénytervezet - mondta az államtitkár.

PS/MTI, Fotó:Euronews

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.