Pesti Srácok

Bebörtönöztek egy nőt Szaúd-Arábiában, mert rövid szoknyát viselt

Bebörtönöztek egy nőt Szaúd-Arábiában, mert rövid szoknyát viselt

Letartóztattak a szaúdi hatóságok egy nőt, aki az interneten vírusként terjedő videót osztott meg magáról az egyik üzenetküldő szolgáltatásban, amelyen az látható, hogy rövid szoknyában, fedetlen fejjel, rövid ujjú felsőben sétál egy erőd romjai között.

A videó hatalmas felháborodást váltott ki az iszlám keményvonalas, vahhábita ágát követő országban, ahol a nők nem ülhetnek volán mögé, és csak szigorú öltözködési előírásokat betartva mutatkozhatnak az utcán, testük szinte egészét eltakarva. A „szemérmetlenül öltözött” nőről készült szaúdi híradásokban csak elhomályosított képeket mutattak a helyi tévénézőknek. A hatóságok a fővárosban, Rijádban vették őrizetbe a nőt, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. Azzal vádolják, hogy „szemérmetlen öltözéket” viselt. Az el-Ihbarija állami televízió arról számolt be, hogy a nő ügyét a rendőrség továbbította az ügyészségnek.

Az AP amerikai hírügynökség arról ír, hogy az ország lakosságának több mint fele 25 évnél fiatalabb, és a közösségi médiában rengetegen élik ki az ország konzervatív szabályai miatti frusztrációjukat a hivatalos állami cenzúra megkerülésével. Mohamed bin Szalmán asz-Szaúd trónörökös több olyan intézkedést hozott, mellyel a vahhábizmus keretei között igyekezett a kedvükre tenni. A múlt héten jelentették be például, hogy mostantól az állami iskolába járó lányok is sportolhatnak az iskolában, és testnevelés órájuk is lesz. Megnyirbálták a vallási rendőrség jogköreit is, például ők már nem vehetnek őrizetbe senkit. A nemek szigorú szegregációja és a nőket érintő további korlátozások viszont továbbra is érvényben vannak. A többi között a nők nem igényelhetnek útlevelet a család egy férfi tagjának engedélye nélkül.

Forrás: MTI. Vezető kép: india.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.