Pesti Srácok

„Czeglédy-ügyben létrejött a Botka–Gyurcsány-koalíció”

„Czeglédy-ügyben létrejött a Botka–Gyurcsány-koalíció”

Budai Gyula szerint a Czeglédy-ügyben létrejött a Botka–Gyurcsány-koalíció, mivel mindkét politikus mentegeti a költségvetési csalás gyanúja miatt lassan három hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt.

A kormánypárti országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző cég köré épülő bűnszervezet mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Budai Gyula szerint azonban

Budai Gyula mindezek alapján több kérdést tett föl az MSZP-nek és DK-nak:

  • Mi az oka, hogy a baloldal ilyen mértékben összezár a Czeglédy-ügyben?
  • Kik azok az MSZP-s és DK-s politikusok, akiknek Czeglédy Csaba a „piszkos ügyeit” intézte?
  • Esetleg Czeglédy bűnszervezete pénzzel is támogat bizonyos MSZP-s és DK-s politikusokat, amiért most ennyire védik őt?

PestiSracok facebook image

A fideszes országgyűlési képviselő arra szólította fel a szocialista pártot és a DK-t, hagyják abba a hallgatást, és feleljenek a feltett kérdésekre.(Egyébként portálunk a múlt héten közérdekű adatigénylést küldött az MSZP-nek és a DK-nak, amelyekben arra várunk választ, hogy a két ellenzéki pártnak, illetve parlamenti képviselőinek milyen szerződései voltak, illetve vannak jelenleg is Czeglédyvel, ezek milyen munkára szólnak és mennyi pénzt fizettek ki ezek alapján a korrupciós bűncselekmény gyanújába keveredett szocialista ügyvéd-politikusnak. Választ egyelőre nem kaptunk, igaz, a határidő még nem telt le.)

Czeglédy Csaba bilincsben; Fotó: szegedma.hu

Hárommilliárdos kár

Mint arról többször beszámoltunk, Czeglédy Csabát költségvetési csalás gyanújával három héttel ezelőtt őrizetbe vették, majd letartóztatták. A gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A szocialista ügyvéd-politikus a gyanú szerint multicégeknek közvetítette ki a diákmunkásokat, és nekik kölcsönzött munkaerőt cégén, a Human Operation Munkaügyi és Személyi Szolgáltató Kft.-n keresztül. Bár a munkavállalókat ő választotta ki és közvetítette ki, de a több ezer embert nem a Human Operation, hanem a Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezetek jelentették be. Az iskolaszövetkezetek a munkavállalókkal kapcsolatos költségeket egy közbeiktatott cégen keresztül számlázták át a szoci ügyvéd cégének. A munka szervezésére egy hálózatot épített ki I love diákmunka néven, amely honlapon és Facebook-oldalon toborozta az alkalmi munkavállalókat. A gyanúsítottak közül többen is ezt a hálózatot szervezték. Ám amikor valaki az I love diákmunkán keresztül munkát vállalt, még ő sem tudta feltétlenül, ténylegesen ki is a munkáltatója.

Érzékenyítő tréningek

A szerdai sajtótájékoztatón Budai Gyulát arról kérdezték, mit szól hozzá, hogy a Magyar Helsinki Bizottság „érzékenyítő képzést” tartottak bíróknak, Budai Gyula azt válaszolta: a bírók képzéseken való részvétele nem sérti a függetlenségüket, a kérdés onnantól érdekes, ha ezeket olyan szervezetek tartják, amelyeket Soros György támogat. Hozzátette, fölvetődik a kérdés, mi történik akkor, ha a képzésben részt vevő bíró és az azt tartó jogász találkozik egy tárgyaláson, és adódik egy vitás kérdés a képzés által is érintett témában.

– mondta a fideszes parlamenti képviselő, megjegyezve: szerinte a Kúria elnökének vizsgálnia kellene, mi az a határ, ameddig az ilyen képzésekben el lehet menni.

Forrás: MTI. Vezető kép: fidesz.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.