Pesti Srácok

Gyurcsányék családi cégét is Czeglédy Csaba képviseli – ám a börtönből ez elég nehéz

Gyurcsányék családi cégét is Czeglédy Csaba képviseli – ám a börtönből ez elég nehéz

Jól mutatja, milyen kulcsfontosságú szereplője a balliberális holdudvarnak Czeglédy Csaba szocialista ügyvéd, hogy ő látja el a jogi képviseletét – több MSZP-s és DK-s politikus mellett – Gyurcsányék nagy becsben tartott családi cégének, az Altus Zrt.-nek is. Ám a többmilliárdos kárértékű korrupciós bűnténybe keveredett Czeglédy letartóztatása óta elég nehezen tudja jogilag pátyolgatni a Dobrev Klára által vezetett céget. Így az Altus által portálunk ellen indított személyiségi jogi per mai tárgyalására egy segédjét küldte maga helyett...

Az MSZP-s Czeglédy Csaba ügyvédi irodája által képviselt Altus Zrt. azért indított személyiségi jogi pert a PestiSrácok.hu ellen, mert portálunk 2015. áprilisában egy háromrészes tényfeltáró cikksorozatban mutatta be, hogyan ér össze a Gyurcsány-féle Altus-cégbirodalom a kilencvenes évek olajmaffiájával. (Itt olvashatja el a cikksorozat első, második, illetve harmadik részét. Egyébként cikksorozatunk előtt fél évvel a Magyar Nemzetben is megjelent egy írás ugyanebben a témában.) A személyiségi jogi per csütörtöki, első tárgyalására érthető okból (börtönben ül) nem jött el a felperes jogi képviselője, Czeglédy Csaba, helyette ügyvédi irodájának egyik alkalmazott ügyvédje jelent meg. Az Altus Zrt. vezérigazgatója, Dobrev Klára sem volt ott a tárgyaláson – valószínűleg fontosabb dolga akadt. Dobrevék azt sérelmezik, hogy az Altust összefüggésbe hoztuk az olajmaffiával. Ugyanakkor az láthatólag nem zavarja őket, hogy egy többmilliárdos korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított ügyvéd látja el a jogi képviseletüket. Különös.

Az Altus jelenlegi és korábbi vezetője mosolygós hangulatban; Fotó: Népszava

Czeglédy Csaba, aki az MSZP, a DK, az Együtt és egy helyi civil szervezet támogatásával lett önkormányzati képviselő Szombathelyen, ügyvédként nemcsak az Altus Zrt., hanem számos MSZP-s és DK-s vezető politikus jogi képviseletét is ellátta már, így többek között Botka Lászlóét és Gyurcsány Ferencét is. Portálunk a napokban közérdekű adatigénylést küldött az MSZP-nek és a DK-nak, amelyekben arra várunk választ, hogy a két ellenzéki pártnak, illetve parlamenti képviselőinek milyen szerződései voltak, illetve vannak jelenleg is Czeglédyvel, ezek milyen munkára szólnak és mennyi pénzt fizettek ki ezek alapján a korrupciós bűncselekmény gyanújába keveredett szocialista ügyvéd-politikusnak. Választ egyelőre nem kaptunk, igaz, a határidő még nem telt le. Amint megkapjuk a kért adatokat, beszámolunk róla olvasóinknak.

PestiSracok facebook image

Hárommilliárdos kár

Mint arról többször beszámoltunk, Czeglédy Csabát költségvetési csalás gyanújával két héttel ezelőtt őrizetbe vették, majd letartóztatták. A gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A szocialista ügyvéd-politikus a gyanú szerint multicégeknek közvetítette ki a diákmunkásokat, és nekik kölcsönzött munkaerőt cégén, a Human Operation Munkaügyi és Személyi Szolgáltató Kft.-n keresztül. Bár a munkavállalókat ő választotta ki és közvetítette ki, de a több ezer embert nem a Human Operation, hanem a Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezetek jelentették be. Az iskolaszövetkezetek a munkavállalókkal kapcsolatos költségeket egy közbeiktatott cégen keresztül számlázták át a szoci ügyvéd cégének. A munka szervezésére egy hálózatot épített ki I love diákmunka néven, amely honlapon és Facebook-oldalon toborozta az alkalmi munkavállalókat. A gyanúsítottak közül többen is ezt a hálózatot szervezték. Ám amikor valaki az I love diákmunkán keresztül munkát vállalt, még ő sem tudta feltétlenül, ténylegesen ki is a munkáltatója.

Czeglédy Csaba bilincsben is elég vidámnak tűnik; Fotó: MTI/Bugány János

A nyomozást folytató Nemzeti Adó- és Vámhivatal a PestiSrácok.hu-t korábban arról tájékoztatta: az álcaként kiépített hálózat működésének célja az volt, hogy a munkaerő-közvetítés áfafizetési kötelezettségét fiktív számlák mögé bújtatott alászámlázással csökkentsék. Az iskolaszövetkezetek ráadásul nem csak áfát nem fizettek, hanem a munkavállalók béréből levont személyi jövedelemadóját is zsebre tették. A büntetőügynek – Czeglédyvel együtt – immár tíz gyanúsítottja van.

Kérdés, pontosan hová is vándorolt a nyomozati anyag szerint eltűnt több mint 3 milliárd forint. A kis iskolaszövetkezetek ugyanis a jövedelmező vállalkozás ellenére a csőd szélére kerültek, van köztük olyan, amelyiknek több mint 200 millió forint tartozása van. Czeglédy MSZP-n belüli ambícióit ismerve fölvetődhet annak a lehetősége is, hogy a mesés haszonból valamennyi a pártkasszában landolhatott. Jellemző, hogy Czeglédy lekapcsolása után Molnár Gyula, a szocialisták elnöke koncepciós eljárást emlegetett, Gréczy Zsolt DK-szóvivő pedig arról beszélt, hogy nagyon fontos lenne az összellenzéki szolidaritás. Egyedül Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt az, aki belátta, nagyon kínos a történet, és etikai vizsgálat megindítását javasolta.

Vezető kép: Szegedma.hu

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.