Pesti Srácok

Egyre több magyar látja jónak a gazdasági helyzetet

Egyre több magyar látja jónak a gazdasági helyzetet

Jelentősen javult a magyar gazdaság megítélése a lakosság körében, és ez feltehetően a kormány iránti bizalmat is erősítette – közölte az Eurobarométer felmérésére hivatkozva a Portfolio.hu. Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban ugyanakkor már nem ennyire derűlátóak a magyarok.

A világgazdasági válság 2008-as kitörése óta nem volt rá példa, hogy ugyanannyian lássák jónak a gazdasági helyzetet, mint amennyien a borúlátók vannak, most viszont a két számadat elkezdte megközelíteni egymást. A felmérésben az egyes tagállamok lakóit külön-külön is megkérdezték arról, hogy vélekednek a saját országuk gazdaságáról. A magyarok mindössze 2 százaléka mondta, hogy szerinte jelenleg nagyon jó a helyzet ezen a téren, de ez is egy százalékpontos emelkedés tavaly őszhöz képest. További 39% szerint viszont inkább jó, mint rossz a magyar gazdaság állapota, ez fél éve még 10 bázisponttal volt alacsonyabb. A megkérdezettek 45%-a szerint még mindig inkább rossz a helyzet a magyar gazdaságban 11% pedig teljesen rossznak ítéli meg. Összességében 41% mondja azt, hogy inkább jó helyzetben van a magyar gazdaság, 56% viszont továbbra is rossznak látja. Az arány azonban fél év alatt 11 százalékpontot javult, aminél nagyobb pozitív elmozdulást csak Portugáliában mértek. Figyelemre méltó, hogy a gazdaság állapotát jónak ítélők aránya jócskán meghaladja a Nézőpont által szombaton nyilvánosságra hozott felmérésben látható kormánypárti támogatottságot, vagyis a nem szavazók, illetve a rejtőzködő között is viszonylag sokan elégedettek a gazdasági helyzettel.

A régióban a lengyelek többsége (57%) inkább kedvezően ítéli meg a gazdaság helyzetét, a cseheknél ez az arány 62%, míg a románoknál csak 29%. Európában a legrosszabb helyzetben a görögök vannak, náluk 98% mondja azt, hogy nincs rendben a gazdaság, de ez az arány 90 százalék közelében van az olaszoknál, a horvátoknál és a spanyoloknál is. A másik véglet a luxemburgi, a máltai, a holland és a német gazdaság, ahol az emberek kevesebb, mint 10%-a mondta, hogy szerinte inkább rossz a helyzet.

PestiSracok facebook image

A kormányban is egyre többen bíznak

Ezzel párhuzamosan, érezhetően javult a magyarok bizalma a kormány felé is az elmúlt hónapokban: a fél évvel ezelőttihez képest négy százalékponttal többen, 39 százaléknyian bíznak a kabinetben, szemben az 58%-os bizalmatlan táborral. A felmérés alátámasztotta a miniszterelnök azon közlését, hogy a magyarok Európa-pártiak, hiszen 46 százalékuk bízik az EU-ban, 49 százalékuk pedig nem, ez pedig jóval kedvezőbb arány, mint amit a cseheknél, lengyeleknél, szlovákoknál és osztrákoknál mértek. Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban viszont a magyarok kevésbé derűlátók, mint a környező országok lakossága: idehaza az emberek 49 százaléka látja fényesen a közösség jövőjét, míg a lengyeleknél 69 százalék, a románoknál 67 százalék ugyanez az arány. A magyaroknál csak a csehek kevésbé bizakodók, ott csak 47 százalék látja pozitívan az EU jövőjét.

portfolio.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.