Pesti Srácok

Életfogytiglant kaphat a rendőrgyilkos hungarista vezető

Életfogytiglant kaphat a rendőrgyilkos hungarista vezető

Szeptemberben vádemelés várható idősebb Győrkös István, a bőnyi rendőrgyilkosság egyetlen gyanúsítottja ellen, akinek bűnösségét tanúvallomások mellett számos igazságügyi szakértői vélemény is bizonyítja. Akár életfogytiglant is kaphat.

Megtartotta az iratismertetést a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) győri regionális osztálya a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében – tudta meg a Magyar Idők. Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője elmondta: az iratismertetés után harminc nap van a vádelőkészítésre, ami kétszer harminc nappal meghosszabbítható. Az ügy kiemelt, ezért a vádat várhatóan már szeptemberben a Győri Törvényszékre fogják benyújtani. A Győri Járásbíróság nyomozási bírója múlt csütörtökön újabb három hónappal, október 27-ig meghosszabbította az ügy gyanúsítottja, idősebb Győrkös István előzetes letartóztatását. Az iratismertetés során a gyanúsított és védője elé terjesztették az összes iratot, amelyek alapján vádat emelnek, így a védelem az összes igazságügyi szakértői véleményt is megkapta.

A Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezetőt példaképének tekintő közismert hungaristát hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettével, illetve lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítja az ügyészség, és várhatóan ezzel is vádolja majd meg. A Btk. szerint az emberölés többszörösen minősített esetéről van szó, ami életfogytiglani fegyházzal is büntethető. 2016. október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói házkutatásra érkeztek a gyanúsított bőnyi családi házához. A férfi eleinte együttműködött, ám végül vitába keveredett a nyomozókkal, és a rendőröket nem engedte be. Ehelyett visszament a házba, magához vette illegálisan tartott gépkarabélyát, amelyet csőre töltött. A gyanú szerint az ajtón belépő Pálvölgyi Péter őrnagyot, az NNI főnyomozóját célba vette, és elsütötte a fegyvert. Mivel az AMD sorozatlövésre volt állítva, négy-öt lövedéket lőtt ki. Az egyik homlokon találta az őrnagyot, áthaladt a koponyáján, közben kisebb gellert kapva oldalt távozott és megállt az ajtófélfában. A főtiszt azonnal meghalt. Mögötte érkező társai maroklőfegyverekből tüzet nyitottak, és meglőtték Győrköst. Ő azt állítja, véletlenül sült el a fegyvere, és nem lőtt az őrnagy felé, ám ezt több szakvélemény is cáfolta.

Győrkös nagyobbik fia és Vona Gábor az iráni nagykövetségen
PestiSracok facebook image

Győrkös a rendőrgyilkosság óta gyakorlatilag felszámolt paramilitáris Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) alapítója volt. Lapértesülések az MNA harcászati gyakorlatain részt vevő orosz hírszerzőkről és diplomatákról, s Győrkösék élénk jobbikos kapcsolatairól szóltak. Például Vona Gábor pártelnök és Győrkös nagyobbik fia egy társaságban vett részt az iráni nagykövetség egyik fogadásán, meghitt eszmecserét folytatva egymással.

Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: 888.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?