Pesti Srácok

Észak-Korea: nonszensz a kétoldalú kapcsolatok javításának lehetősége

Észak-Korea: nonszensz a kétoldalú kapcsolatok javításának lehetősége

Észak-Korea még mindig nem adott hivatalost választ a katonai tárgyalások megkezdésére. Dél-Korea három nappal ezelőtt javasolt katonai tárgyalásokat Észak-Koreának, hogy orvosolni tudják a kettőjük között lévő feszültséget. Dél-Korea megemlítette azt is, hogy folytassák a családegyesítésnek szentelt, megszakadt konzultációkat. De Észak-Korea még mindig nem adott választ. A phenjani rezsim egyik lapja azt írta, hogy képtelenség az, hogy Dél-Korea javítani akarná a kétoldalú kapcsolatokat, hiszen folytatja a konfrontációs politikáját és nem adja fel az Egyesült Államoktól való függését sem. A lap szerint Szöulnak véget kell vetnie a konfrontációnak és az ellenségeskedésnek, mert ez az előfeltétele a két ország megbékélésének.

Észak-Korea még mindig nem reagált hivatalosan a katonai tárgyalások megkezdésére vonatkozó, három nappal ezelőtti szöuli javaslatra. A phenjani rezsim szócsövének számító lap azonban csütörtöki kommentárjában képtelenségnek nevezte azt, hogy Dél-Korea javítani akarja a kétoldalú kapcsolatokat, miközben folytatja konfrontációs politikáját. A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy bár Phenjan hivatalosan még nem reagált a javaslatra, a tárca folytatja az előkészületeket a tárgyalásokra. Dél-Korea hétfőn javasolt katonai tárgyalásokat Észak-Koreának, hogy enyhíteni lehessen a köztük lévő feszültséget, és azt is felvetette, hogy folytassák a családegyesítésnek szentelt, megszakadt konzultációkat. Szöul a pénteki napot és Panmindzson határtelepülést javasolta a találkozóra. A szöuli vöröskereszt ugyanott, augusztus elsején találkozna Észak-Korea képviselőivel a családegyesítés ügyében. A phenjani rezsim szócsövének számító Rodong Szinmun című lap csütörtöki kommentárjában nonszensznek nevezte azt, hogy Észak-Korea javítani akarja a kétoldalú kapcsolatokat, miközben folytatja konfrontációs politikáját Észak-Korea ellen és nem adja fel az Egyesült Államoktól való függőségét. A pártlap felszólította Dél-Koreát, hogy változtasson ezen. A lap szerint Szöulnak véget kell vetnie a konfrontációnak és az ellenségeskedésnek, mert ez az előfeltétele a két ország megbékélésének. Szöul kezdeményezése a két témában azt jelzi, hogy az új elnök, Mun Dzse In igyekszik javítani a kapcsolatokat, annak ellenére, hogy Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki nemrégiben. Phenjan 2016 februárjában szakított meg mindenfajta kapcsolattartás Szöullal, miután az - válaszul Észak-Korea kísérleti atomrobbantására és rakétakísérletére - felfüggesztette a közösen üzemeltetett keszongi ipari park működését.

Forrás: MTI, fotó: EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?