Pesti Srácok

Green Holidays-csőd: Azt a céget kell perelni, amelyikkel szerződtek

Green Holidays-csőd: Azt a céget kell perelni, amelyikkel szerződtek

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szerint a Green Holidays csődje bebizonyította, hogy az utazási irodák ellenőrzése nem megfelelő, változtatni kell rajta, nagyobb hatáskört kell biztosítani az ellenőrző hatóságnak - mondta Erdei Bálint, a MUISZ elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Hangoztatta: a MUISZ elhatárolódik a hatályos jogszabályok kijátszására irányuló és a tisztességes üzleti magatartással ellentétes mindennemű, gazdasági tevékenységtől.

A Green Holidays utazásszervezési engedélyének megszerzése előtt egy utazásközvetítő cég az utazási csomag részeit jogellenesen, elemekre bontva értékesítette. Az utasok két különböző céggel szerződtek, ami alkalmas a fogyasztók megtévesztésére - mutatott rá Erdei Bálint. Információik szerint számos szerződésben nem szerepelt a Green Holidays neve sem. Korábban a PestiSrácok.hu-nak is ugyanerről a problémáról számoltak be a károsultak. Erdei elmondta, a kormányhivatal a jelenlegi szabályozás szerint csak utazásszervezőkkel szemben járhat el, szükséges lenne, hogy eljárhasson a hasonló, utazásszervezésnek tűnő esetekben is - mondta. Kitért arra, a Green Travel irodát tavaly törölték az utazásszervezők nyilvántartásából, amely azonban a működés megszüntetése helyett a tevékenységi kör bővítésével átalakította a Green Holidays irodát.

Szigorúbb szabályok kellenek

A MUISZ 2016 végén levélben hívta fel az engedélyezési hivatal figyelmét, hogy a Green Travel árualapját értékesítik, szabálytalanul, több külön szerződéssel, külön számlázással. Az engedélyezési hivatal hatáskör hiányában továbbította az ügyet a fogyasztóvédelmi hatóságnak és a versenyhivatalnak. A vagyoni biztosítékra vonatkozó limitek megemelése az elnök szerint nem lenne megoldás a problémára, ezek kellően erős, kötelezően előírt garanciákat nyújtanak a fogyasztóknak. Erdei Bálint javaslataik között említette azt is, hogy a vagyoni biztosítékot a hazaszállítás, és a kint tartózkodás megtérítésére lehessen használni, a kártérítésekre és a részvételi díjak visszafizetésére pedig külön kötelező biztosítást írjanak elő.

PestiSracok facebook image

Azt a céget kell perelni, amelyikkel szerződtek

Az utaztatási szakma fekete napja lett július másodika, amikor fizetésképtelenséget jelentett a Green Holidays - mondta. A MUISZ együttérez azokkal a családokkal, utazókkal, akiknek sok esetben a már hónapok óta tervezett és befizetett nyári utazása, szabadsága ment tönkre - mondta. A károsultak száma pontosan még nem ismert, a kárbejelentéseket július végéig összesíti az Uniqa Biztosító. Csépai Balázs, a MUISZ jogi képviselője elmondta: egyértelmű, hogy a Green Holidays károsultjai jogosultak a kártérítésre, minden érintettnek azt javasolta, hogy forduljon kárigényével az Uniqa Biztosítóhoz. A MUISZ-hoz érkezett panaszok alapján vannak utasok, akiknek a szerződésében nem volt megjelölve utazásszervező, nem szerepelt a Green Holidays neve. Ebben az esetben az utasok közvetlenül azokat a cégeket tudják perelni, akikkel a szerződést aláírták, ha nem kapnak kártérítést a vagyoni biztosíték terhére. Az uniós irányelv és a magyar szabályozás szerint sem lehetne külön számlázással szétbontani az utazási csomagokat - mondta. A Green Holidays Kft. július másodikán vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében aznap délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. Múlt szerdán minden utas hazaérkezett Magyarországra.

A címlapfotón a fizetésképtelenné vált Green Holidays utazási iroda székhelye a fővárosi Veres Pálné utcában. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.