Pesti Srácok

Hatalmas tűz ütött ki a salvadori pénzügyminisztériumban

Hatalmas tűz ütött ki a salvadori pénzügyminisztériumban

Hatalmas tűz ütött ki pénteken a salvadori főváros, San Salvador északi részében található pénzügyminisztérium hármas épületegyüttesének egyik toronyházában, legalább két ember meghalt és 22-en megsérültek, mielőtt sikerült a lángokat eloltani - közölték a közép-amerikai állam tisztségviselői.

Értesülések szerint egyesek a lángok elől menekülve ugrottak ki a kilenc emelet magas épületből. Salvador Sánchez Cerén elnök a salvadori televíziónak elmondta: a helyszínen egy ember vesztette életét, egy másik pedig a kórházban halt bele sérüléseibe. Hárman válságos állapotban vannak.

A helyi médiában megjelent felvételeken látható volt, ahogy egy ember leugrott a minisztérium tetejéről, és egy alacsonyabb épület tetőszerkezetére zuhant. A mentőszolgálat szerint a súlyos sérüléseket szenvedett férfit kórházba vitték. Carlos Fuentes, a mentőszolgálat szóvivője szerint néhányan a lángokban álló épület ötödik és hatodik emeletéről ugrottak ki. Mintegy 50 embert evakuáltak a minisztériumból, 25 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel kórházba vittek. Úgy tudni, néhányan csaknem két órán keresztül voltak bent az épületben.

A salvadori kormány helikoptereket küldött a toronyház felső emeletein rekedt emberek kimenekítésére. José Alfaro, a mentőszolgálat egy másik szóvivője szerint senki sem maradt az épületben. A tűz okát a hatóságok vizsgálják.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.