Pesti Srácok

A határok megvédése nemzeti feladat

A határok megvédése nemzeti feladat

Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő úgy fogalmazott: minden nemzet a marsallbotját a saját zsebében viseli, és amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát.

- hangoztatta.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor értelmes munkamegosztást szorgalmazott az unión belül, értékelése szerint az áradatot nem lehet Brüsszelből megállítani és jó migránspolitikát folytatni.

- fogalmazta meg.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az izraeli miniszterelnök a jövő miatt érkezett Magyarországra, és azt a lehetőséget kereste, hogy hogyan lehet Magyarországgal kölcsönös érdekek alapján együttműködni.

Közölte: Benjamin Netanjahu tett egy nagyvonalú ajánlatot, amelyet a V4-ek elfogadtak. Ennek értelmében – mivel Izrael high-tech nagyhatalom – egyes izraeli cégekhez olyan magyar mérnököket, egyetemistákat és fejlesztőket fogadnak, akik később ebben az iparágban akarnak dolgozni és így hozzáférhetnek az izraeli technológiákhoz is.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha a terrorakciókat nem tudják megállítani, ha nem tartóztatják fel a migránsokat, és ha Izrael katonai erejével nem lép fel a militáns terrorcsoportokkal szemben, akkor újabb és újabb migránsáradat indul meg Európa felé, így Magyarország felé is.

Orbán Viktor szerint a Frontex nem tudta eddig sem megoldani a migránsproblémát. “Nekünk kell most megállítani a migránsáradatot” – fogalmazott a miniszterelnök, kiemelve, hogy Brüsszelben 3 hónap után sem történt megoldás, miközben nő a terrorveszély, százával fulladnak a tengerbe emberek, emellett pedig a migránsok Európába szállítása és az Európában növekvő antiszemitizmus között is van kapcsolat.

Orbán Viktor aláhúzta: az NGO-k és az embercsempészek együttműködnek, hogy Európába szállítsák a migránsokat Soros György tervei alapján, ám ezek a szervezetek ”antidemokratikusak és rosszat akarnak a magyar embereknek”.

A kötelezettségi-eljárásokkal kapcsolatban azt mondta: nem másról van szó, mint a brüsszeli demokraták bosszújáról.

Hozzáfűzte, hogy van egy Soros-terv. “Évente legalább 1 millió migránst kell Európába szállítani, adjunk nekik 4,5 millió forintot az első évben, hozzunk létre kötelező európai szabályrendszert és állítsunk egy közös menekültügyi ügynükséget. Ezt meg kell akadályozni” – jelentette ki a magyar miniszterelnök.

A miniszterelnök azt is kijelentette, nincs olyan rendezvénye a világnak, amit Budapest városa ne tudna megszervezni.

Úgy véli, a vizes világbajnokság a bizonyíték arra, hogy ez így van. Kifejtette: noha egy futball-világbajnokság megszervezése nem lenne ésszerű, minden más, amit a modern világban közösségi rendezvényként létre lehet hozni, annak házigazdájaként a magyar főváros bátran jelentkezhet.

- jelentette ki, személyes elkötelezettségeként megjelölve, hogy Magyarországot erős országgá tegye.

Forrás: MTI, mediaklikk.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.