Pesti Srácok

Iszonyatosan jól járnak a turizmusból élők a vizes világbajnoksággal

Iszonyatosan jól járnak a turizmusból élők a vizes világbajnoksággal

A várakozások szerint milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a magyarországi vizes világbajnokság idején - írja a szombati Magyar Idők.

A lapnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója azt mondta, a sportesemény jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg 90 százalék fölötti foglaltsággal működnek a budapesti szállodák. A külföldi turisták szállásfoglalásából származó bevételek emelkedése a 25 százalékot is eléri ebben az időszakban. Balatonfüreden is közel teltházasak a szállodák – közölte a lappal a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Könnyid László elmondta, az átlagos szobaárakon tavalyhoz képest júliusban két számjegyű, 10-15 százalékos emelést hajtottak végre a szállásadók, a szobák azonban így is elkeltek. Minden szállásra költött 100 forint után további 400 forintot költenek el a látogatók más kereskedőknél, szolgáltatóknál is – tette hozzá. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ezekben a napokban teljesítőképessége felső határán üzemel. Az utasforgalom nagyságát mutatja az is, hogy míg az első fél év növekedése az egy évvel korábbihoz képest 14 százalék volt, addig az erre a hétre vonatkozó adatok még ezt is fölülmúlják a 15 százalékos mértékkel – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője. Az ötezres budapesti taxiflotta zökkenőmentesen látja el mind a világbajnokságot, mind az attól független turisztikai igényeket – közölte a lappal Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke.

Forrás: MTI, fotó: Chefpincer

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.