Pesti Srácok

Kamionok okozzák a legtöbb balesetet az utakon

Kamionok okozzák a legtöbb balesetet az utakon

A 36 424 kamion közel negyede okozott balesetet tavaly, ráadásul az átlagos kárérték is a vontatóknál a legnagyobb, meghaladja az 1,2 millió forintot, így ezek okozták a legtöbb közúti balesetet 2016-ban - írja a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a Világgazdaság. A lap szerint a statisztikát nézve nem véletlen, hogy ezeknél a járműveknél több biztosító is jelentősen emelt díjain az elmúlt években.

Tavaly 12 százalékkal nőtt a közúti károk száma, a kárgyakoriság aránya pedig a legmagasabb volt 2010 óta, a biztosított autók 3,33 százaléka okozott olyan balesetet, amelyet a kötelező gépjármű-felelősség-biztosításból kellett fedezni. A biztosítók 37 milliárd forintot fizettek ki a károsultaknak, az átlagos kárérték 484 ezer forint volt.

Tavaly egyébként majdnem rekordot döntöttek a biztosítók a kötelezőkből, a teljes múlt évi bruttó meghaladta a 130 milliárd forintot. Ennél csak 2007-ben jött össze több pénz a kötelezőkből. A biztosítók díjbevétele tavaly közel 24 százalékkal nőtt.

Index.hu; Fotó: Civiskamion.eu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?