Pesti Srácok

Katonai díszszemlével ünnepelte Moszul elfoglalását az iraki hadsereg

Katonai díszszemlével ünnepelte Moszul elfoglalását az iraki hadsereg

Az iraki biztonsági erők katonai díszszemlével ünnepelték szombaton Bagdadban az Iszlám Állam terrorszervezet egykori fellegvára, Moszul visszafoglalását.

Az iraki fővárosban katonák, harckocsik, és más páncélos járművek vonultak el hosszú sorokban a szemlét tartó Haider al-Abádi iraki miniszterelnök előtt. A parádén a hadsereg mellett a rendőrség és a Bagdaddal szövetséges síita milíciák alakulatai is részt vettek. Az iraki rendőrség előző napi győzelmi parádéján a dzsihadista szervezettől az észak-iraki nagyváros ostroma során zsákmányolt, öngyilkos merényletek elkövetéséhez használt 23 járművet és egy légvédelmi fegyvert is bemutattak.

Abádi hétfőn jelentette be Moszul visszafoglalását, és egyhetes ünnepségsorozatot hirdetett az országban.

Ugyanakkor a héten még mindig folytatódó harcokról szóló jelentések érkeztek Irak második legnagyobb városának nyugati kerületeiből. Moszul 2014-ben került az Iszlám Állam kezére, a város visszafoglalásáért vívott harcokban több ezren veszítették életüket.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: southfront.org (A kép illusztráció.)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.