Pesti Srácok

Kövér: A magyar emberek összefogása is kellett a vizes VB sikeréhez

null

A vasárnap záruló vb vége előtt kijelenthető, hogy Magyarország sikeresen rendezte meg a 17. vizes világbajnokságot, ehhez a vizes sportágak nemzetközi szövetségének (FINA) a támogatása és a magyar emberek összefogása is kellett - mondta Kövér László házelnök szombaton.

A FINA elnökségének fogadásán az Országgyűlésben Kövér László elmondta, kívülállók számára akkora őrültségnek tűnhetett, hogy Magyarország beugróként megrendezi a 2017-es világbajnokságot, mint 27 méter magasból leugrani - utalva ezzel a Batthyány téren felállított toronyra, amelyről a versenyzők ugranak.

- tette hozzá a házelnök.

PestiSracok facebook image

Szerinte most már "megkockáztatható", hogy Magyarország sikeres volt, amihez a magyar emberek összefogása, valamint a FINA bizalma és támogatása is kellett. Úgy vélte, összefogott a politika, a kormány, amely stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, az Országgyűlés, az önkormányzatok, a gazdasági ágazat szereplői, a beruházások kivitelezői is. Kövér László reményét fejezte ki, hogy ez az összefogás beépül a közgondolkodásba és az örökségünk részévé válik. Hozzátette, a magyar versenyzők által megszerzett érmekkel példaképet állítottak a fiatalok elé, a létesítmények pedig nem csak Magyarország, hanem a világ vizes közösségének a kincsét is gazdagítják.

Forrás: MTI; fotó: Bruzák Noémi/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.