Pesti Srácok

Máshol épülhet meg a dél-budai szuperkórház

Máshol épülhet meg a dél-budai szuperkórház

Lehet, hogy mégsem a XI. kerületi Dobogó nevű városrészben épül fel a leendő dél-budai szuperkórház – írta szombati lapszámában a Magyar Idők. A kormány szerint ugyanis a területnek már állami kézben kellene lennie, és ha ez a jövő hét végéig nem teljesül, máshol jelölik ki az új kórház helyét. A kabinet egyúttal arról is határozott, melyik kórház mennyi forráshoz jut a fővárosi és Pest megyei kórházfejlesztés első üte­mében, amelynek keretösszege nem kevesebb, mint 40 milliárd forint.

A lap a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatra hivatkozva azt közölte: amennyiben július 8-ig nem kötik meg a dél-budai centrum helyszínéül javasolt ingatlanok állami tulajdonba vételéhez szükséges szerződéseket, a kormány eláll a vételi szándékától, és a beruházást más helyszínen valósítja meg. A cikk felidézi: a kabinet még tavaly ősszel döntött arról, hogy zöldmezős beruházásként, az M7/M1-es autópályák bevezető szakaszánál található, a középkorban vesztőhelyként használt Dobogó nevű városrészen építik meg a dél-budai szuperkórházat. Az elképzelések szerint egy 1058 ágyas modern tömbkórházat húznának fel ide.

Grafika: Magyar Idők

Ugyancsak a Magyar Közlönyben jelent meg a héten a kormány határozata arról, hogy a fővárosi és Pest megyei kórházfejlesztés első ütemében melyik kórház mennyi pénzhez jut a program idei, 40 milliárd forintos költségvetési keretéből. A lista szerint a Szent István-Szent László Kórház és az Országos Kardiológiai Intézet bázisán, a Nagyvárad téren megvalósuló dél-pesti szuperkórház több mint 5,2 milliárd, míg a Honvédkórházból kialakítandó észak-pesti centrumkórház több mint 3,7 milliárd forintot kap. A leendő dél-budai szuperkórház tervezésére csaknem 2,3 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány. Emellett 22 további fővárosi és Pest megyei kórház jut támogatáshoz – olvasható a Magyar Időkben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők, MTI. Vezető képünkön a szuperkórház helyszínéül eredetileg kijelölt Dobogó városrész; Grafika: Magyar Idők

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.