Pesti Srácok

Mégsem tiltják be a párizsi rasszista fesztivált, ahova „fehéreknek” tilos a belépés

Mégsem tiltják be a párizsi rasszista fesztivált, ahova „fehéreknek” tilos a belépés

Évek óta tartó jelenség Franciaországban, hogy az interneten gyűlölködő, rasszista gondolatokat írnak a franciákról muszlim bloggerek, és vált sokak kommunikációjában szitokszóvá a „fehér” - írja az Origo. Idén nyáron pedig egy sajátos kulturális fesztivált, sőt egyfajta nevelő táborokat szerveznek maguknak és a még nem eléggé meggyőzött muszlimoknak és afrikaiaknak.

Nőknek a férfiakat kell gyűlölniük, férfiaknak a nőket kell megvetniük – a homoszexuálisokat meg szerintük mindenkinek. Az egyik legerősebb szervezet a Mwasi. Tavasszal bejelentette a Mwasi, hogy Párizsban olyan fesztivált akarnak tartani, amelyre nem engednek be sem fehéreket, sem férfiakat. Óriási botrány lett belőle, a párizsi szocialista polgármesternő, Anne Hidalgo azt mondta, hogy nem engedélyezi a fesztivált. Azt írta a twitteren, hogy nem engedi a „Fehéreknek tilos!” fesztivált. De két nap múlva Hidalgo megijedt. Kiderült, hogy mégis engedi. Megbeszélte, állítása szerint a szervezőkkel, hogy a fesztiválra bárki elmehet. Igaz, egyes programokra (termekbe) nem mehet be majd mindenki, de általában igen. Ezzel a szocialista főpolgármesternő voltaképpen engedélyt adott a rasszizmusra, hiszen az előzetes tervek szerint a programok 80%-a „nem fehér nők” számára fenntartott.

Bizonyos termekbe és előadásokra nem engedik be a fehér nőket sem (Fotó: Twitter)

Azt mondta a főpolgármesternő, hogy Mwasi (a szervezők) szerint most már a programoknak csak kis részéről rekesztik ki a férfiakat és a nem színes embereket. Azt pedig tagadják, hogy ez egy franciaellenes rendezvény lenne. A Nyansapo nevű fesztivált egyébként a La Générale kulturális központban tartják majd július végén. A Les Valeurs Actuelles legutóbbi számában arról írnak, hogy nyilvánvalóan militánsokat, aktivistákat akar kiképezni a Mwasi. Az ideológiájuk pedig közismert Franciaországban: antiszemita, homofób, radikális muszlimbarát és franciaellenes.

PestiSracok facebook image
Fotó: matelo971/Flickr

A szervezők, miután Hidalgo mégis megengedte a fesztivált, pimasz üzenetet tettek közzé. Szerintük pontosan ugyanaz lesz a fesztivál, ahogy tervezték és a főpolgármesternőnek bocsánatot kellene kérnie tőlük. A kirekesztő fesztivált egyébként támogatja Mehdi Meklat 25 éves blogger, a muszlim közösségben és a baloldali értelmiség körében egyre inkább népszerűbb író. Felháborító botrányai ellenére is. Mehdi Meklat az elmúlt években vált kedveltté, de az is kiderült róla, hogy 2010 és 2012 között az interneten gyalázatos dolgokat írt össze. Aljas módon zsidózott, szidta a homoszexuálisokat, általában a francia embereket, és a nőket is.

Fotó: Europe Israel

Egyik legvisszataszítóbb mondata: Jöjjön már Hitler megölni a zsidókat!Más helyen pedig éltette a dzsihadista gyilkost, Mohammad Merah-t. Merah 2012-ben Toulouse-ban 7 embert meggyilkolt, köztük 3 zsidó kisgyereket. Utána a kommandósok agyonlőtték. Meklat megúszta a botrányt, könyvét kiadták, munkát is kap újságoknál. Mivel nem tudta letagadni, hogy az aljas internetes bejegyzéseket ő írta, ezért úgy magyarázkodott, hogy jogilag lehet, hogy ő a szerző, de mivel álnéven írta (egy bizonyos Marcelin Deschamp nevében), valójában, irodalmi értelemben nem ő az író. Hiszen ez csak egy irodalmi szerep volt. Ami a legmegdöbbentőbb: nemcsak a muszlim közösségek védték meg, hanem a hivatalos, francia baloldal egy része is. Például a volt szocialista igazságügyminiszter, Catherine Taubira is.

A teljes cikket itt olvashatják.

Fotó: Twitter, aaihs.org

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.