Pesti Srácok

Kovács Béla elismerte, Abháziában is kezelték

Kovács Béla elismerte, Abháziában is kezelték

El volt szakítva a külvilágtól, mivel Abháziában internet és telefon sem működik, ezért nem tudott értesíteni senkit hollétéről Kovács Béla, aki egyébként vérmérgezést is kapott. Minderről a Népszavának beszélt a jobbikos képviselő.

Brüsszelben érte el telefonon Kovács Bélát a Népszava. A lap azt írja, hogy a jobbikos EP-képviselő éppen az Európai Parlament orvosi rendelőjéből távozott, ahol - elmondása szerint - az orvos megerősítette az abház kollégák gyanúját: vérmérgezést kapott, ezért hiányzik az EP strasbourgi plenáris ülésszakáról is.

Kovács a Népszava kérdésére válaszolva elmondta, hogy "hazugság, amit Halász János Fidesz-szóvivő állít, Abháziában voltam hivatalos meghíváson. Az az Új Afoni Apátság hívott meg, ahol Európáról tartottam előadást." A képviselő hangsúlyozta: már háromszor járt Abháziában, ahol független választási megfigyelő volt a parlamenti és elnökválasztáson.

PestiSracok facebook image

- mesélte Kovács, aki azzal magyarázta, hogy nem értesített senkit, mert el volt zárva a külvilágtól, hiszen:

A Népszavának azt is elmondta, hogy véleménye szerint az oroszok magukra hagyták az abházokat. "Ők teljesen függetlenek Oroszországtól." Kovács Béla szerint eddig hétszer idézték be kihallgatásra, ebből az utolsón, a június 23-ain nem tudott részt venni, de utólag minden érintettől levélben elnézést kért és ígéretet tett arra, hogy a következőn, a július 19-én reggel 9 órakor ott lesz az ügyész úr hivatalában.

Kovács kiemelte: a kémkedési vád nem fog megállni a lábán. A másik ügyben pedig még nem kapta meg a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló határozatot az Európai Parlamenttől.

- mondta a Népszavának a jobbikos képviselő telefonos interjúban.

PestiSrácok.hu/Népszava, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.