Pesti Srácok

Méretre vágott fakockával szabotálják az új metrószerelvényeket, hogy úgy tűnjön meghibásodtak

Méretre vágott fakockával szabotálják az új metrószerelvényeket, hogy úgy tűnjön meghibásodtak

A BKV nem tekint el a 3-as vonalon meghibásodott felújított metrószerelvények után járó 2 milliárd forintos vagy azt meghaladó összegű kötbérigényétől - jelentette ki Tarlós István főpolgármester csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A városvezető közölte, az ügyben jogi egyeztetések zajlanak, de a BKV nem tekint el a kötbérigényétől, és azt a főváros tulajdonosként nem is engedné. Tarlós István azt mondta, a 3-as metró felújítása egyáltalán nem áll rosszul, a szerelvények és az infrastruktúra területén is történtek előrelépések. A korábbi visszahívások után ismét hat felújított szerelvény jár a 3-as vonalon, szerdán pedig megérkezett a hetedik jármű, amely napokon belül közlekedhet - mondta Tarlós.

Hozzátette, a jövőben havi kettő helyett három felújított szerelvény érkezhet Oroszországból, amivel ledolgozható a jelenlegi nyolchetes csúszás, és 2018-ban már csak felújított szerelvények közlekedhetnek a 3-as vonalon.

A főpolgármester közölte azt is, hogy augusztus közepén vagy végén írhatják alá a vonal északi szakaszát, valamint az alagutat érintő felújítási szerződéseket. Megerősítette, hogy az északi, a Dózsa György út és az újpesti végállomás közötti szakaszra 23 százalékkal, az alagútra pedig 15 százalékkal magasabb összegű ajánlat érkezett, mint amit a BKV igazgatósága alátámaszthatónak minősített.

PestiSracok facebook image

Kijelentette, a felújítás megkezdését pénzügyileg és jogilag sem hátráltatja semmi, az északi szakasz buszpótlásának előkészítése pedig már meg is kezdődött. Tarlós István kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, a főváros pénzügyi helyzete miatt a metrófelújítás tervezésekor választaniuk kellett a legmagasabb szintű akadálymentesítés vagy a felújítás elhalasztása között, ezért úgy döntöttek, hogy lesz akadálymentesítés, de az nem lesz teljes körű.

Tarlós István és Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy a társaság hivatalból feljelentést tesz közérdekű üzem működésének megzavarása miatt annak a felújított 3-as metrószerelvénynek az ügyében, amelyet egy az ajtóvezető sínbe helyezett fakocka akadályozott szerdán.

A főpolgármester erről azt mondta, feltehetőleg valaki két állomás között szándékosan helyezett el egy pontosan méretre vágott fakockát, amivel a közlekedés akadályozása mellett a közvélemény elbizonytalanítását is célozhatta, azt a látszatot keltve, hogy ismét valami baj van a felújított szerelvényekkel. Tarlós István sajtótájékoztatóján felajánlotta Lányi András írónak, ökológusnak, hogy a közgyűlés hajlandó újra tárgyalni a Római-part árvízvédelmének mikéntjéről, ha be tud gyűjteni egy olyan szakvéleményt, amely hitelt érdemlően bemutatja, hogy egy a Nánási út és a Királyok útja vonalára elhelyezett védmű minden szempontból hatékonyabb lenne a parti védekezésnél. A főpolgármester a témával kapcsolatban közönséges hamisításnak nevezte a parton felállítani tervezett mobilgát most megtekinthető modelljét.

MTI; Fotó: Blikk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.