Pesti Srácok

„Soros György hívatta össze” a bizottságot, hogy ott a vizes vébéről hazudozzanak

„Soros György hívatta össze” a bizottságot, hogy ott a vizes vébéről hazudozzanak

A témák alapján úgy tűnik, Soros György hívatta össze a nemzetbiztonsági bizottság ülését, ezért a Fidesz nem vesz azon részt – mondta Németh Szilárd. A fideszes politikus szerint a balliberális ellenzék a Jobbikkal egy húron pendülve, a FINA és a közönség által is minden idők legjobb vizes világbajnokságának nevezett sportesemény ellen indított hazugságkampányt. Kiemelte: a bizottságot inkább a migráció okozta terrorveszély miatt kellene összehívni.

A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőre összehívott ülésén – közölte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap az MTI-vel. Németh Szilárd – aki egyben a bizottság alelnöke is – azt mondta, a megjelölt témák alapján az ülést valójában Soros György hívatta össze, és a „napirendi rágalmak” a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak. Mint fogalmazott:

A kormánypárt úgy látja – fűzte hozzá –, hogy a balliberális ellenzék a Jobbikkal egy húron pendülve, a FINA és a közönség által is minden idők legjobb vizes világbajnokságának nevezett sporteseménye ellen indított hazugságkampányt, és ehhez a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is fel akarja használni. Németh Szilárd megdöbbentőnek nevezte, hogy még egy ilyen sporteseményről is a politika jut eszébe az ellenzéknek,

PestiSracok facebook image

Hozzátette, az ellenzék nem tudja elfogadni, hogy minden erőlködésük ellenére az ország nemzetközi szinten is sikeres és biztonságos. Sőt, a sikerek ellen drukkolnak és hazug rágalmakkal akarják lejáratni az országot a nemzetközi közvélemény előtt.

– hangsúlyozta. Szerinte a nemzetbiztonsági bizottságot a migráció okozta terrorveszély miatt kellene inkább összehívni. Emlékeztetett: péntek délután Németországban egy szélsőséges iszlamista egy szupermarketben levett a polcról egy konyhakést, kibontotta a csomagolásából és vérengzésbe kezdett. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd megjegyezte, az a migránspolitika, amit Soros György, Brüsszel és a hazai ellenzék is képvisel, egyre nagyobb veszélybe sodorja Európát, miközben őket nem érdekli sem a kontinens, sem a magyar emberek biztonsága.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, Molnár Zsolt korábban elmondta: a hétfőre összehívott ülésen többek között a vizes világbajnokság tapasztalatai, valamint az orosz, azeri wifi-ügy kerül napirendre. Emellett tájékoztatást kérnek a Politico című lapban megjelent információkról (pontosabban: pletykákról) – amelyekre mások mellett Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja is felhívta a figyelmet –, miszerint Magyarország és a NATO között minimálisra szűkült az információáramlás az utóbbi bizalomhiánya révén.

Forrás: MTI. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.