Pesti Srácok

Támadássorozat érte a BKK e-jegyrendszerét

Támadássorozat érte a BKK e-jegyrendszerét

Rendszerszintű kibertámadásoknak volt kitéve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online jegy- és bérletvásárlási rendszere csütörtöki elindítása után, a rendszert sokkal biztonságosabbá tették, és nincs ok a leállítására - közölte a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szeneczey Balázs elmondta: a rendszer operatív működtetéséért felelős T-Systems Magyarország Zrt. arról adott tájékoztatást, hogy rendszerszintű volt az a támadássorozat, amely az első két-három napon érte az online értékesítési rendszert. A társaság egy ügyben büntetőfeljelentés tett. A rendszer továbbra is biztonságosnak tekinthető, a városvezetést a BKK és a T-Systems úgy tájékoztatta, hogy a "rendszer leállításának nincsen oka", továbbra is biztonságban vannak a felhasználók adatai - tette hozzá.

Eközben a Magyar Szocialista Párt támadásba lendült és közleményben adott hangot véleményének:

„A digitalizáció korában Budapesten egy évtizede húzódik az elektronikus közösségi közlekedési jegy- és bérletrendszer bevezetése. 2010 óta a Fidesz kormányozza a fővárost és az országot is, de még annyit sem sikerült megoldaniuk, hogy Budapest polgárai és az idelátogatók digitálisan fizethessenek közlekedési jegyeikért és bérleteikért.”

PestiSracok facebook image

Az MSZP budapesti alelnöke által jegyzett közlemény adatok kiszivárgásával rémisztget:

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.