Pesti Srácok

Úgy tűnik, jókorát hazudott Czeglédy Csaba ügyvédje a titkos széfről

Úgy tűnik, jókorát hazudott Czeglédy Csaba ügyvédje a titkos széfről

Osztrák bírósági határozat is cáfolja Czeglédy Csaba egyik ügyvédjének állítását, miszerint nem a szombathelyi MSZP-s politikusé az a mintegy tízmillió forint értékű befektetési arany, amelyet egy ausztriai pénz­intézet széfjében találtak – értesült a Magyar Idők.

Miután a hatóságok az osztrák eljárásjognak megfelelően meggyőződtek arról, hogy Czeglédy Csaba nevén van a széfszolgáltatás, osztrák bírósági határozat született arról, hogy végrehajtják a magyar ügyészség jogsegélykérelmét az ügynevezett Czeglédy-ügyben. A Magyar Idők úgy tudja, a csalással gyanúsított MSZP-s politikustól le is foglalták a mintegy tízmillió forint értékű befektetési aranyat tartalmazó trezor kulcsát, valamint az a számla is a hatóság birtokába került, amely igazolja, hogy Ceglédy fizette ki a trezornyitás díját. Mindez cáfolja a politikus egyik ügyvédjének állítását, miszerint ügyfelének bármilyen széfben, itthon vagy külföldön vagyona lenne, és soha semmilyen befektetési aranyat nem vásárolt. A Nyugat.hu-nak név nélkül nyilatkozó ügyvéd határozottan kijelentette, Czeglédynek csak az a vagyona van, amit vagyonnyilatkozatában feltüntetett, ez a dokumentum pedig nyilvános, ezért az ügyészség állítását leközlő sajtótermékek ellen, amelyek a védelem álláspontját nem közlik, pert indítanak.

Ismert, az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken jelentette be, hogy egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből a Czeglédy-ügyben. Szanka Ferenc akkor azt mondta: a nyomozás során fölvetődött, hogy bizonyos vagyoni eszközök külföldre kerülhettek, így jutottak el az osztrák bankban Czeglédy Csaba által nyitott széfhez, amelyet az Eurojust közreműködésével, a magyar ügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársának jelenlétében kinyitottak, és lefoglalták az abban talált aranyat, aminek értéke nagyságrendileg tízmillió forint.

Bűnszervezet

PestiSracok facebook image

Az ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak, az eljárás egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő is, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több esetben. Czeglédyt június közepén vették őrizetbe, majd rendelték el előzetes letartóztatását. Az eljárásnak tíz gyanúsítottja van, valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között több mint hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Czeglédy bűntársaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek nem végeztek érdemi tevékenységet. Az egyik cég ügyvezetője egy favágó, aki elfogásakor éppen tehenekre vigyázott, és azzal próbálta meg elkerülni előállítását, hogy ebben az esetben a jószágok őrzés nélkül maradnak.

A Magyar Idők mindeközben úgy értesült, hogy a Czeglédy védelmét ellátó ügyvédek egyike Hankó Faragó Miklós, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő. A lap kereste a Szombathelyen ügyvédi irodát működtető Hankót, akinek telefonját egy kollégája vette fel, aki azt ígérte, hogy tájékoztatja a védőt megkeresésünkről, aki azonban lapzártánkig nem jelentkezett.

Forrás: Magyar Idők. Vezető képünkön Czeglédy Csaba látható; Fotó: Nyugat.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.