Pesti Srácok

Akár száztizennégyszeres árkülönbség is lehet a Pest-Buda Hotel bérleti díja és szobaárai között

Akár száztizennégyszeres árkülönbség is lehet a Pest-Buda Hotel bérleti díja és szobaárai között

Óriási árréssel üzemeltet luxusapartmanokat a Zsidai-csoport budavári önkormányzati lakásokban - írta meg a hvg.hu. A Pest-Buda Hotelt alkotó lakásokért mindössze 126 ezer forintot fizetnek, miközben egyetlen luxuséjszaka akár 88 ezer forintba is kerülhet az ott megszállóknak.

A legdrágább, tetőtéri lakosztályt így írta le a hotel munkatársa a vendégként érdeklődő hvg-s újságírónak: "fantasztikus" lakosztály, aki itt száll meg, az a hatalmas teraszon ülve "a Mátyás-templomot látja egy kávé felett". Bizonyára élmény a tetőn kávézni, de nem mindenkinek fér bele, ugyanis napi 290 eurót (88 ezer forintot) kérnek érte. Azonban ha kiveszik az összes szobát, egy éjszaka alatt már meg is térül a bérleti díj.

A hvg.hu kikérte a polgármesteri hivataltól az összes olyan bérleménynek a listáját, amelyek céges használatban vannak, így tudták meg, hogy a Pest-Buda Hotel szobái és lakosztályai hivatalosan bérlakások, mindnek saját bérleti díja van. Többször kérés után kiderült az is, mennyibe kerülnek ezek a bérleti díjak: az I. emeleti 42 m2-es lakásért 16 400 forintot, a 64 m2-esért 24 991 forintot, a II. emeleti 99 m2-es lakásért 38 658 forintot, a tetőtéri 118 m2-es lakásért pedig 46 077 forintot fizetnek. A szintén a Zsidai Grouphoz tartozó Baltazár étterem és hotelért összesen fizetnek havi 1,71 millió forintot.

forrás: Facebook/Pest-Buda Bistro & Hotel
PestiSracok facebook image

Az adatok megszerzése után érdeklődött a lap a hotelnél a szobák árairól. Kiderült, hogy az árak akár naponta változhatnak, de alapvetően a tetőszinten található két atelier lakosztály 290 euró/éj árával a legdrágább, más lakosztályok pedig 215 euróba (65 ezer forintba) kerülnek naponta. A kisebb, egyterű, többek közt az Országos Levéltárra és a Mátyás-templomra néző Delux szoba 155 euró (47 ezer forint) egy sima szoba pedig, "ami a munkatárs megfogalmazása szerint nem néz ugyan különleges részre, de nagyon hangulatos" 124 euró/éj, vagyis 38 ezer forint" - írja a hvg.hu. "Ha azt vesszük, hogy mondjuk csúcsszezonban egy hónapon át telt házzal fut az egyik luxusapartman, akkor maximálisan havonta akár 2,6 millió forint is befolyhat a kiadásából. Mivel a tetőszinti önkormányzati ingatlan egészéért fizetnek 46 ezer forintot, ennek felét, 23 ezer forintot alapul véve a különbség 114-szeres" - számolta ki a lap.

Keresték Zsidai Zoltán Royt is, aki marketinges kollegáján keresztül azt válaszolta, hogy a nyári szabadságok miatt szeptemberig nem tud erre reagálni.

hvg.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.