Pesti Srácok

Az MSZP szerint Orbán elszólhatta magát az uniós tagság felmondásáról

Az MSZP szerint Orbán elszólhatta magát az uniós tagság felmondásáról

Kevesen vették észre, de Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszédében mintha megüzente volna, ha hatalomban maradnak, Magyarország bizonyosan nem marad az Európai Unió tagja – írta Ujhelyi István vasárnapi közleményében. Az MSZP alelnöke hozzátette, Orbán Viktor meglehetősen egyértelmű volt mikor arról beszélt, „hosszú éveket áldoztunk erre az életünkből, nem is sikertelenül, jól állunk. Egy mozaikkocka nincs a helyén, ezt Brüsszelnek hívják. Ez a következő választás után megoldandó feladat".

Az MSZP közleményében azt írja, véleményük szerint ismét megerősítést nyert, hogy a 2018-as választás tétje nem más, mint hogy Orbánisztánt vagy Európát választjuk. Úgy látják, a Fidesz fő művének utolsó mozaikkockája vállaltan az Uniós tagság felszámolása és a putyini mintájú féldiktatúra vasbetonba öntése. Ujhelyi István felidézte, Botka László miniszterelnök-jelölt meghívására szombaton Szegeden megjelent baloldali politikusok, polgármesterek és közgondolkodók is egyetértettek abban, hogy az Orbán-kormány diplomáciai ámokfutása csak az EU-ból való kilépés tesztüzeme. Mint fogalmazott,

A politikus hozzátette, véleménye szerint Orbán már 1999-ben is arról beszélt, hogy „van élet az EU-n kívül is", majd a szélsőjobboldalnak kikacsintva nemrég már gyarmatosításról szónokolt és kéjesen tűrte, hogy egykori polgári körös szövetségesének, Vona Gábornak a párttársai uniós zászlót égessenek, vagy épp kidobják az EU lobogóját a Parlament ablakán. Kövér László pedig nemrégiben arról beszélt, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miként kéne az Unióból „szépen lassan, óvatosan kihátrálni". Lázár János kancelláriaminiszter még ennél is konkrétabban fogalmazott, amikor jelezte, ha most lenne a csatlakozási népszavazás, vagy nem menne el voksolni, vagy pedig egyenesen nemmel szavazna. Ujhelyi úgy fogalmazott, „hogy a kocsmai stílust kedvelő Orbán-hívők is értsék az üzenetet, a nemzeti együttműködés töltőtolla, Bayer Zsolt is megmutatta az utat”, amikor azt mondta, „ott kell hagyni az Uniót, ezt az egész ótvaros disznóólat, ott kell hagyni a francba, le kell zárni a határainkat, azok meg ott rohadjanak meg!"

PestiSracok facebook image

A közleményben a szocialisták hangsúlyozzák, ők maradnak európai demokraták, akik vallják, hogy Magyarország helye egy erős és együttműködő európai közösségben van. Az EU működését és hatékonyságát javítani kell, de szemben Orbánék szándékával állítják, hazánk nem lehet Európa ellenzékében.

- fogalmazott a közleményben Ujhelyi István.

Forrás: OS/MTI; fotó: mszp.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.