Pesti Srácok

Botka kinyírja a saját pártját?

Botka kinyírja a saját pártját?

Kifejezetten a nyugdíjasbázis visszaeséséből fakad az MSZP támogatottságának csökkenése – ismerték el a Magyar Időknek vezető szocialista politikusok. A közvélemény-kutatások alapján a pártban elkerülhetetlennek tartják a széles körű összefogást, aminek kereteiről még az idén meg szeretnének állapodni, hogy a közös kampányt időben elő lehessen készíteni.

Hiába ígéri Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a korábban éppen az ő szavazatával is elvett 13. havi nyugdíj „visszaadását”, vagy hogy a 65 évnél idősebbeknek ingyenessé tennék a gyógyszereket. A lap szocialista elnökségi forrásai szerint Závecz Research legutóbbi, a párt népszerűségének további csökkenését mutató kutatásának eredménye egyértelműen a nyugdíjasbázis visszaeséséből fakad.

„Júliusban egy, augusztusban pedig további két százalékponttal, 13-ról 10 százalékra csökkent a támogatottságunk a választókorú népesség körében. Aggasztóan nagyot buktunk a nyugdíjasok között”

– fogalmazott a lap egyik forrása. A szocialisták népszerűségének mélyrepülése miatt egyúttal elbukott az ősztől esedékes baloldali, ellenzéki pártokkal való tárgyalási stratégia. Az MSZP terve ugyanis az volt, hogy Botka László decemberi színre lépésével szeptember-októberig egymillió új szavazót szereznek, és ezzel az erőfölénnyel ülnek majd tárgyalóasztalhoz, hogy az együttműködésről egyeztessenek. – Az nem kérdés, hogy mi vagyunk a legerősebb ellenzéki párt a baloldalon, de az a pozíció, ami egy kötelező alkalmazkodást jelent a többiek számára, elveszett – értékelte a helyzetet egy elnökségi tag.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők,

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.