Pesti Srácok

Botka László véleményére magasan tesz a fővárosi MSZP

Botka László véleményére magasan tesz a fővárosi MSZP

Kunhalmi Ágnes lett a szocialisták budapesti választási bizottságának vezetője, dacára annak, hogy Botka László mást akart. A Magyar Idők forrásai szerint a pártban lelkesen fogadták a fejleményt, és sokan abban reménykednek, hogy a példa országszerte ragadós lesz.

Hiába javasolta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, hogy Tóth József XIII. kerületi polgármester vezesse a párt budapesti kampányát, a szocia­listák fővárosi szervezete hétfőn egyhangú szavazással felállította a budapesti választási bizottságot, amelynek elnöke Kunhalmi Ágnes lett -írja a Magyar Idők. A DK-hoz közel álló Nyugatifény.hu blog közzé is tette a budapesti párttanács üléséről szóló jegyzőkönyvet, amely szerint a kampányfőnöki teendőket Őrsi Gergely látja el, a bizottságban pedig helyet kapott Hatvani Csaba, Horváth Csaba, Havas Szonja, Kiss László, Lukóczki Károly és Szenteczky János.

A dokumentum szerint Kunhalmi Ágnes a párttanács előtt arról beszélt, hogy várakozása szerint – akárcsak 2014-ben – legalább nyolc országgyűlési mandátum elnyerését reméli, amelybe beleértendők a DK, a PM és az Együtt képviselői is. Ha pedig Budapesten még karácsony előtt létrejön az összefogás, 12 helyet is el tud képzelni. Zárszavában Kunhalmi megnyugtatta a jelenlévőket, hogy Botka Lászlóval és Tóth Józseffel is részletesen egyeztetett.

Botka László párbeszédre való képtelenségét nemcsak a párton belül éri kritika. Az SZDSZ egykori elnöke, ­Kun­cze Gábor az ATV-ben bírálta az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, mondván, a jelenlegi választási törvény egyszerűen kikényszeríti az összefogást, ezért ha a baloldali, ellenzéki pártok nem működnek együtt, akkor marad a jelenlegi kormány. Ha pedig egyáltalán nem működnek együtt, akkor kétharmaddal marad Orbán – hangoztatta Kuncze.

PestiSracok facebook image

A cikk további részét a Magyar Idők oldalán olvashatja el, ide kattintva.

PS/Magyar Idők, fotó:PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.