Pesti Srácok

Egyre szorultabb helyzetben az Iszlám Állam, már a fővárosa felét is elbukta

Egyre szorultabb helyzetben az Iszlám Állam, már a fővárosa felét is elbukta

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet „fővárosában”, a szíriai Rakkában még körülbelül kétezer harcos küzd az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen – tudatta újságírókkal pénteken Washingtonban Brett McGurk, a szélsőségesek ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott.

– húzta alá McGurk.

PestiSracok facebook image

A diplomata elmondta, hogy az SDF a város mintegy 45 százalékát tisztította meg amióta június elején megindult az offenzíva a terroristák központja ellen. Beszámolt róla, hogy a jelenlegi állás szerint az Iszlám Állam által ellenőrzött területek 70 ezer négyzetkilométerrel csökkentek. A terrorszervezet Irakban a korábban általa ellenőrzött területek 78 százalékáról, Szíriában pedig 58 százalékáról szorult már ki. A különmegbízott kifejtette, hogy a koalíciós erők minden katonai művelet előtt körbeveszik a célterületet, hogy meggyőződjenek arról, hogy az Iszlám Állam soraiban harcoló külföldi harcosok ne szökhessenek el Irakból vagy Szíriából.

McGurk kitért arra is, hogy a török haderővel együttműködve, a szír-török határ egészét sikerült lezárni, így az Iszlám Állam már nem tud Törökországon keresztül Szíriában képzett terroristák küldeni Nyugatra és a világ más részeibe. Egyúttal tudatta, hogy a katonai koalíció a harctéren talált adathordozók, mobiltelefonok, címlisták alapján az Iszlám Állam 19 ezer harcosát azonosította név szerint, és az erről készült adatbázist megosztják az Interpollal.

Brett McGurk kiemelte, hogy a Washington és Moszkva közötti diplomácia feszültség ellenére működnek azok a mechanizmusok és megállapodások, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a Szíriában tevékenykedő amerikai és orosz haderő ne kerüljön konfliktusba egymással, és ne történjenek balesetek sem.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.