Pesti Srácok

Először ítéltek el egy német férfit, mert Szíriába akart szökni

Először ítéltek el egy német férfit, mert Szíriába akart szökni

Első alkalommal ítéltek el jogerősen egy férfit Németországban azért, mert megpróbált Szíriába szökni és csatlakozni az iszlám harcosokhoz.

Németországban már 2015 óta büntethető, ha valakit elfognak a repülőtéren miközben megpróbál egy terroristákat kiképző táborba utazni. A német legfelsőbb bíróság első alkalommal kedden hagyott jóvá egy ilyen büntetést. A két és fél év börtönre ítélt férfit a müncheni repülőtéren vették őrizetbe 2015. októberében, amikor Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon egy terroristákat kiképző táborhoz. Elfogásakor egy egyirányú jegyet és két mobiltelefont találtak nála. Mint kiderült, nem ez volt az első próbálkozása, korábban már eljutott Törökországig, ahol azonban nem sikerült átkelnie a határon Szíriába.

A német büntető törvénykönyv 2009 óta teszi lehetővé, hogy az államot komolyan veszélyeztető bűncselekmények, például terrortámadások előkészítéséért elítéljenek valakit. A jogszabály azonban aggályokra adott okot, mivel így olyan tettekért állíthatnak bíróság elé embereket, amit még el sem követtek. Ennek ellenére a legfelsőbb bíróság 2014-ben zöld utat adott a törvénynek, amit egy évvel később kiegészítettek a kiutazási próbálkozások büntetésére vonatkozó paragrafussal. Erre azért volt szükség, mert egyre gyakrabban utaztak el fiatal németek Szíriába, hogy csatlakozzanak a polgárháborúhoz. Így pedig jogosan lehet attól tartani, hogy radikalizálódott visszatérőként veszélyeztetik az ország biztonságát.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.