Pesti Srácok

Európa a teljes önfeladás küszöbéhez érkezett - mondta ki a bazilikánál a püspöki konferencia elnöke

null

A keresztény értékrend elhagyásával Európa a teljes kulturális és politikai önfeladás küszöbéhez érkezett - mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a budapesti Szent Jobb-körmenetet megelőző ünnepi szentmisén, hozzátéve: "Langyos keresztények nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról és másokat Krisztus követésére hívni." Erdő Péter bíboros-prímás ugyanott kiemelte: "Keresztény hitünk ma ihletőnk lehet, hogy megtaláljuk helyünket a változó világban, amelyet ma is kísér Isten gondviselő szeretete".

Veres András homíliájában kiemelte: ebben a különösen nehéz történelmi helyzetben óriási felelősség nehezedik minden keresztény ember vállára. Azt kérte, hogy "bátor őszinteséggel" vizsgálja meg mindenki a saját felelősségét és cselekvési lehetőségeit, valamint azt, hogy mi vezetett Európa-szerte a hit és a vallásosság gyengüléséhez, az evangéliumi értékrend kiszorulásához a mindennapi életből.

Az MKPK elnöke Szent II. János Pál pápát idézte, aki szerint "egy olyan hit, amelyik nem válik kultúrává, rosszul befogadott, rosszul megélt és rosszul továbbadott hit". Hozzátette: nemcsak a múlt hibái vezettek a társadalom szekularizációjához, korunk keresztényei sem teszik magukévá teljesen Isten törvényeit. "Langyos keresztények" pedig nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról és másokat Krisztus követésére hívni - figyelmeztetett. Kitért arra: nagy felelősség egy országot, egy gyárat, egy intézményt vezetni, de sokkal nagyobb "lelkeket vezetni", gyermekeket nevelni. A hit továbbadása és a hitre nevelés a legfontosabb feladat, mert elbizonytalanodott, sok vonatkozásban értékvesztett világunkban csak ez tud biztos alapot, erőt, bátorságot adni az embernek.

Erdő Péter: Hűségre és megújulásra van szükség

PestiSracok facebook image

A Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig megtelt téren az ünnepi szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vezette. A bíboros köszöntőjében úgy fogalmazott: Szent István bevezette a magyarságot az ezer évvel ezelőtti Európa keresztény népeinek közösségébe. A kereszténység Európa népeinek kultúrájában ihlető erő volt, nem szürkévé és egyformává tette a népeket, hanem abban segített, hogy mindegyik a saját gazdagságát fejlessze tovább - mondta.

Erdő Péter kiemelte, Szent István hitében szilárd alapra talált, és erre az alapra akarta építeni országának életét. Nagy reformokat hajtott végre, ezek tették lehetővé népének megmaradását. Hűségre és megújulásra van szükség korunkban is. "Keresztény hitünk ma ihletőnk lehet, hogy megtaláljuk helyünket a változó világban, amelyet ma is kísér Isten gondviselő szeretete" - fogalmazott a bíboros. A szentmisén Erdő Péter megáldotta az új kenyeret.

A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárult. Szent István jobb karjának kézfejereklyéjét a honvéd koronaőrség hordozta, előtte vonultak a körmenetben az Apostoli Szentszék által elismert lovagrendek, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és a püspöki konferencia tagjai, utána Erdő Péter és - a Budapesten tartózkodó - I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, a diplomáciai testület tagjai, majd a plébániák zarándokcsoportjai. A körmenet - az elmúlt évekhez hasonlóan - a Zrínyi utca - Október 6. utca - József Attila utca - Széchenyi István tér - Zrínyi utca útvonalon haladt.

A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Tarlós István főpolgármester, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye, Antall Józsefné, Antall József volt miniszterelnök özvegye, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

A teljes szertartás visszanézhető

a Híradó.hu felvételén ITT!

Vezető kép: Ünnepi szentmise a Szent István-bazilika előtt - Fotó: Mohai Balázs/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.