Pesti Srácok

Gépkocsi rohant buszmegállókban várakozók közé Marseille-ben

Gépkocsi rohant buszmegállókban várakozók közé Marseille-ben

Egy gépkocsi belerohant hétfő reggel két buszmegállóba Marseille-ben, legalább egy járókelő meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – jelentették hírügynökségek névtelenül nyilatkozó rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Egy szintén névtelenül nyilatkozó rendőrségi forrás később közölte, hogy az autó férfi vezetőjét ismerték, követett már el kisebb bűncselekményeket, és pszichológiai problémákkal küszködött. A vezetőt a város egy pontján őrizetbe vették, előállították és kihallgatták. Indítéka egyelőre nem ismert, hivatalos tájékoztatást nem adtak ki róla. Egy meg nem nevezett igazságügyi forrás közölte: „jelen pillanatban kizárják, hogy a terrorcselekmény történt”. Hírügynökségi jelentések szerint a dél-franciaországi város régi kikötőjének két különböző buszmegállójában történtek a gázolások. A halálos áldozat egy nő, a sérült egy férfi.

Forrás: MTI. Vezető kép: AFP/Getty Images/Boris Horvat

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?