Pesti Srácok

Gyanús - Szlovák volt csúcsvezető elhagyott egy hátizsákot, benne 300 ezer euróval

Gyanús - Szlovák volt csúcsvezető elhagyott egy hátizsákot, benne 300 ezer euróval

Megtaláltak egy 300 ezer euróval (92 millió forint) teli elhagyott hátizsákot Szlovákiában, de nem biztos, hogy a tulajdonos örül a jó hírnek, mert egy ismert állami csúcsmenedzserről van szó, és a hatóságok most a rejtélyes vagyon eredetét firtatják.

A hátizsákot Stefan Hlinka, a szlovák államvasutak volt vezetője felejtette július végén a D1-es autópálya egy pihenőhelyén az észak-szlovákiai Tátracsorba közelében, és egy benzinkutas találta meg, aki a Markiza tévé szerint "sokkot kapott", amikor meglátta a hatalmas összeget. A benzinkút értesítette a rendőrséget, amely lefoglalta pénzt, és most azt firtatja, legális úton került-e az államvasutak egykori vezérigazgatójához. Hlinka először azt mondta a nyomozóknak, hogy elhunyt édesanyja házában találta a pénzt.

Stefan Hlinka 2014-ig volt a szlovák vasúttársaság vezetője, és a pozsonyi média számításai szerint 2009 és 2014 között 226 ezer eurót kereshetett különböző magas tisztségeiben. A férfi jelenleg felügyelőbizottsági tag a Cargo Slovakia vasúttársaságnál, amely sietett hangsúlyozni, hogy Hlinka nem a cég alkalmazottja, és hogy az égvilágon semmit nem tudnak az elveszített pénzről.

Bárhogy is legyen, Hlinka rosszul jár, mert még ha törvényesen is jutott a pénzhez, a szlovák törvények értelmében az elhagyott érték 10 százaléka megilleti a becsületes megtalálót, vagyis jókora összeg, 30 ezer euró (több mint 9 millió forint) üti a benzinkutas markát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: sme.sk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.