Pesti Srácok

Holokauszttagadó könyv miatt emeltek vádat egy könyvkiadó ellen

Holokauszttagadó könyv miatt emeltek vádat egy könyvkiadó ellen

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy budapesti székhelyű könyvkiadó vezetője ellen nemzetiszocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádirat szerint a vádlott könyvkiadással is foglalkozó magyarországi bejegyzésű cége 2012-ben magyar fordításban kiadta egy svéd író holokauszttagadó könyvét. Ebben a szerző a holokausztot mítosznak tartja, az emberölésre alkalmazott gázkamrákat pedig mítosznak, illetve hazugságnak nevezi. A könyv szerint zsidóságot bár érték megaláztatások, gyötrelmek, de a Hitler vezette Németországnak nem volt célja az európai zsidók likvidálása, államilag szervezett megsemmisítése.

A könyvkiadó cég a magyar nyelvre lefordított könyvet a kiadó könyvesboltjában és az általuk működtetett webáruházban értékesítette, a vádlott a webáruház honlapján a könyv szellemiségét tükröző kiadói ajánlást is írt az olvasóknak. A vádlott a rendőrségi nyomozás során beismerte cselekményét, az ügyészség pedig a vádiratában – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyészség indítványára az ügyben még 2016-ban a Budai Központi Kerületi Bíróság az érintett holokauszttagadó internetes tartalmak ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét rendelte el, amelynek végleges elrendelését is indítványozta mostani vádiratában az ügyészség. (A bíróság döntését technikailag nem lehet tökéletesen végrehajtani, mert a kérdéses szerverek egy része az USA-ban található.)

PestiSracok facebook image

forrás: Fővárosi Főügyészség

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."