Pesti Srácok

Jövőre elkészül a kommunizmus áldozatainak emlékműve

Jövőre elkészül a kommunizmus áldozatainak emlékműve

Óbuda egyik központi részén, közel a Duna-parthoz kaphat helyet a kommunista diktatúra áldozatainak emlékműve, amely jövőre elkészülhet - írta pénteki számában a Magyar Idők.

A lapnak Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) elnöke elmondta: a fekete márványból készült obeliszket eredetileg a belvárosi Szabadság térre tervezték, ahol a német megszállás áldozatainak emlékművével együtt a huszadik század önkényuralmi rendszereinek el nem évülhető bűneire figyelmeztetett volna.

Jelezte, hogy már minden engedély a birtokukban volt ahhoz, hogy kezdetét vehesse a beruházás, ám az utolsó pillanatban az V. kerületi önkormányzat technikai okokra hivatkozva megtagadta a tulajdonosi hozzájárulást. Ezután új helyszínt kerestek, és a "minden szempontból megfelelő és méltó helyszínt" a III. kerületben találták meg.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

- emelte ki.

Elmondta, hogy a meglévő engedélyeket a helyszínváltozás miatt meg kell újítani, és új területrendezési terveket kell készíttetni. Ezért a legjobb esetben is csak jövő májusban, de sokkal valószínűbb, hogy inkább jövő ősszel lehet felavatni fel az emlékművet az idei október 25-e helyett - közölte Menczer Erzsébet, jelezve hogy a beruházás költségeit mindez nem érinti, az eredeti összegből valósítják meg a tervet.

MTI; Fotó: thegulag.org

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?