Pesti Srácok

Két dolgon aggódnak az osztrákok: A magyar határzáron és a felőlünk érkező migránsokon

Két dolgon aggódnak az osztrákok: A magyar határzáron és a felőlünk érkező migránsokon

Az osztrák belügyminiszter elrendelte szerdán az osztrák határellenőrzés megerősítését a Magyarországgal, Szlovákiával, Szlovéniával és Olaszországgal közös határszakaszán az illegális bevándorlók növekvő számára hivatkozva.

Wolfgang Sobotka közlése szerint az intézkedések részeként fokozzák a hadsereg bevetését is az ellenőrzési pontok munkájának támogatásában. A miniszter azzal indokolta a lépést, hogy a szóban forgó határszakaszokon a szokásosnál több illegális határátlépőt fogtak el az utóbbi napokban. Elmondása szerint már olyan határátkelőkön is tartóztattak fel illegális bevándorlókat, amelyeket korábban ilyen célra nem használtak.

A fokozott határellenőrzést a magyar és a szlovák határátkelőkön vezetik be, illetve kiegészítő intézkedésként a magyar, a szlovák, a szlovén és az olasz határ menti régiókban gyakoribbá válnak majd a forgalomelterelések és a járművek ellenőrzése az embercsempészek feltartóztatása érdekében. Ezenkívül megerősítik az Ausztrián keresztül Németország és Olaszország között közlekedő tehervonatok ellenőrzését is. Az intézkedéseket határozatlan időre vezetik be azzal a céllal, hogy tartósan csökkenteni tudják az országba irányuló illegális bevándorlást – közölte Sobotka.

PestiSracok facebook image

MTI

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.