Pesti Srácok

Kim Dzsong Un elrendelné Guam megtámadását

Kim Dzsong Un elrendelné Guam megtámadását

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében - jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. A phenjani rezsim vezetője úgy fogalmazott, hogy még egy ideig figyelemmel kíséri az Egyesült Államok cselekedeteit, mielőtt döntést hozna az ügyben.

Az észak-koreai diktátor országa rakétaerőinek főhadiszállásán tett hétfői látogatásakor ugyanakkor arról beszélt, kész elrendelni a támadást, s úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok már érzi a hurkot a nyaka körül, amit saját háborús csörtéje váltott ki.

Kiemelte, a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek tükrében az amerikaiak józanul mérlegeljék mit nyerhetnek és mit veszthetnek.

Az Egyesült Államoknak elsőként kell meghoznia a helyes döntést, és tettekkel igazolnia, hogy enyhíteni szeretne a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeken, illetve el akar kerülni egy veszélyes katonai összecsapást – hangoztatta Kim Dzsong Un. Egyben azt is követelte, hogy Washington hagyjon fel az arrogáns provokációkkal és az egyoldalú követelésekkel.

PestiSracok facebook image

James Mattis amerikai védelmi miniszter arra figyelmeztette hétfőn Észak-Koreát, hogy amennyiben rakétát indít az Egyesült Államok ellen, a konfliktus háborúvá szélesedhet.

MTI; Vezető kép: Origo

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?