Pesti Srácok

Mennyié' a hal? - Eljárás indult Ukrajnában a Scooter tagjai ellen

Mennyié' a hal? - Eljárás indult Ukrajnában a Scooter tagjai ellen

Eljárást indított Ukrajnában az ügyészség a Scooter német technozenekar tagjai ellen, mert pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben - tudatta egy interjúban Ukrajna berlini nagykövete.

A Funke Mediengruppe médiacsoportnak adott interjúban Andrij Melnik világossá teszi, hogy a zenekar súlyos jogi következményekre számíthat. Ez nem csak botrányos, hanem bűncselekmény - húzta alá Melnik.

A Scooter a Szevasztopolhoz tartozó Balaklavában lépett fel a ZBFest nevű zenei rendezvényen. H.P. Baxter, a zenekar frontembere a múlt hónapban azt mondta: zenélni mennek a Krím félszigetre, nem politizálni. Az ellenük indult eljárást egyelőre nem kommentálták.

PestiSracok facebook image

Kijev rendszerint kitiltja Ukrajnából azokat, akik jogellenesen látogatnak el az Oroszország által 2014-ben a nemzetközi jog semmibevételével elcsatolt Krímbe, amelyet a nemzetközi közösség továbbra is Ukrajna részének tekint, s elcsatolását semmilyen formában nem ismeri el. Kijev előre figyelmeztette a zenekart, hogy ha a Krímbe látogatnak, akkor Ukrajnában akár nyolcéves börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

A Krím elcsatolása miatt az Európai Unió is szankciókat vezetett be a Krímmel szemben; uniós állampolgárok szinte semmilyen üzleti tevékenységet nem folytathatnak a félszigeten, így a Scooter még Németországban is számíthat következményekre.

MTI; Fotó: cleepr.ru

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?