Pesti Srácok

Mesterházy szerint Simicskával együtt lehet működni

Mesterházy szerint Simicskával együtt lehet működni

A szocialisták volt elnöke szerint Gyurcsány Ferenc demokrata, Simicska Lajossal együtt lehet működni bizonyos érdekek mentén, Ron Werber pedig hasznára lehet az MSZP-nek a kampányban.

Gyurcsány Ferenc demokrata, mondta az Egyenes Beszédben az MSZP korábbi elnöke, annak tudatában, hogy ezért vitába keveredhet Botka Lászlóval - írja az

atv.

A korábbi MSZP-kormányzásról annyit mondott: „rosszul kormányoztunk”, majd hozzátette: "sokszor közösen rontottunk el dolgokat". Itt a volt miniszterelnökre, Gyurcsány Ferencre utalt. Ugyanakkor úgy látja, hogy a kormányzati hibák ellenére sem lehet az akkori kormányt a mostani Fidesz-kormányhoz hasonlítani. Az MSZP korábbi elnöke és frakcióvezetője megerősítette a

műsorban,

hogy a szocialisták választási kampányát ismét segítheti Ron Werber. Mesterházy szerint az izraeli kampányguru jól ismeri a hazai viszonyokat és a szocialista pártot, a tapasztalata nagyon hasznos lehet a 2018-as választáson az MSZP-nek. A szocialista politikus arról is beszélt:

noha korábban közellensége volt Simicska Lajos az MSZP-nek, most lehetnek közös érdekek az üzletemberrel.

PestiSracok facebook image

Szerinte

Orbán Viktor rendszerét el kell takarítani,

és ahol az érdekek találkoznak, ott van esély az együttműködésre.

Arra a kérdésre, miszerint Soros György küldte a parlamentbe vagy sem, az országgyűlési képviselő azt mondta: mindig mosolyog ezen. Hozzátette: korábban ő is pályázott Soros-ösztöndíjra, mégsem kapta ezt meg.

PS/atv.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?