Pesti Srácok

Rendőrökkel, határrendészekkel, nemzetbiztonságiakkal szerettetné meg a migránsokat a Soros-szervezet

Rendőrökkel, határrendészekkel, nemzetbiztonságiakkal szerettetné meg a migránsokat a Soros-szervezet

Belügyi dolgozóknak tartana ideológiailag erősen elfogult érzékenyítőtréninget egy olyan alapítvány, amelynek finanszírozói között egyaránt feltűnik Soros György Nyílt Társadalom Intézete (OSI) és a Norvég Alap. Az Artemisszió az utóbbi időben kormányellenes akcióival hívta fel magára a figyelmet, támadta a civil- és a felsőoktatási törvényeket, valamint a határzár megerősítését is, miközben nem tudni, hogyan került az állami továbbképzési rendszerbe.

Interkulturális kompetenciafejlesztés a rendészeti területen dolgozók számára – OSI és a Norvég Alap által az elmúlt években több, mint 50 millió forinttal kitömött Artemisszió Alapítványnál így nevezik azt a tréninget, amelynek célja belügyi szakemberek érzékenyítése a migráció és a másság iránt. A háromszor kétnapos kurzust „a rendészeti területen dolgozó szakemberek, így a büntetés-végrehajtási, a határrendészeti, az igazgatásrendészeti, a katasztrófavédelmi, a közlekedésrendészeti, a közrendvédelmi, a nemzetbiztonsági területeken dolgozók és a szociális területen dolgozók számára” hirdeti a szélsőséges liberális eszméket terjesztő alapítvány, ráadásul a képzés teljesítéséért 48 továbbképzési pontot kapnak a résztvevők. Az első két nap programjában a másság elismerését akadályozó tényezők, valamint az „interkulturális modellek” bemutatása mellett a migrációé a főszerep. A témát, minthogy az érzékenyítés a lényeg, migránssorsokon keresztül fejtik fel a hallgatóságnak. A következő két napban az előítélet, a diszkrimináció és a rasszizmus kerülnek majd terítékre, a záróakkord pedig a szegénységről és a konfliktuskezelésről szól.

Ki szervezte be őket állami alkalmazottak továbbképzésére?

PestiSracok facebook image

A civiltörvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősülő Artemisszió képzésével több probléma felmerül. Egyfelől a minisztérium alá tartozó szervezetek tagjainak képzéseit jellemzően központilag szervezik, a beiskolázáshoz pedig az elöljárók jóváhagyására is szükség lehet. Másfelől belügyi források kétségüket fejezték ki a kurzus hasznosságával, tárgyilagosságával kapcsolatban, mondván a migráció olyan összetett folyamat, amit önkényesen kiragadott sorsok érzelmekre ható, manipulatív bemutatásával nem lehet sem megérteni, sem megértetni.

Az egyesület az utóbbi időben nyíltan ellenzéki szerepet vállalt azzal is, hogy Soros egyeteme, a CEU melletti kiállásával hergelt a felsőoktatási törvény módosítása ellen. Márciusban aztán beállt a feltűnően egyszerre, összehangoltan mozduló Soros-arcvonalba, és az Amnesty International, a Magyar Helsinki Bizottság, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület és a MigSzol – Migráns Szolidaritás Csoport társaságában támadta a kormányt, valamint Brüsszel beavatkozását kérte a határzár szigorítása miatt.

forrás: magyaridok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.