Pesti Srácok

Tovább nőtt a garázdaságok száma Budapesten

Tovább nőtt a garázdaságok száma Budapesten

A közterületre vezényelt egyenruhások számának emelkedése és a zsaruk reagálóképességének növekedésének köszönhetően visszaszorulóban van a bűncselekmények száma Budapesten - írja csütörtökön megjelent számában a HVG, a Budapesti Rendőr-főkapitányság adataira támaszkodva. A hetilapban megjelent cikk szerint alig felére esett vissza a rablások száma egy évtized alatt, és míg három évvel ezelőtt 6774 lakásbetörés miatt indult nyomozás, tavaly már csak alig 3967-szer.

Az utóbbi években mintha tényleg kezdenének valósággá válni a kriminalitás látványos visszaszorításáról terjesztett „tündérmesék” - írja a HVG-ténytára. A csütörtökön megjelent lap cikkében kiemelte: az egykor bűnös városként emlegett Budapesten tavaly már 43 ezerrel kevesebb bűncselekmény jutott a hatóságok tudomására - 106 ezer helyett 63 ezer -, mint egy évtizeddel korábban. A kirívóan agresszív bűncselekmények közül a rablásokat figyelembe véve is szembetűnőek a bűnügyi statisztikák: a 2006-ban regisztrált 1314 esettel szemben tavaly és tavaly előtt már „csak” 615-öt, illetve 465-öt a főváros 23 kerületében.

Alacsony a lebukási veszély a lakásbetörések végrehajtói körében, ahol alig 13 százlékos volt tavaly a felderítési mutató (Fotó: police.hu)

A hivatalos adatok szerint Budapest bűnügyi fertőzöttsége már rövid távon is feltűnően javul: míg három évvel ezelőtt 6774 nymozás indult lakásbetörések miatt, tavaly már csak alig négyezer. Szintén visszesett a HVG által közölt adatok alapján egy másik klasszikus alvilági üzletág, az autólopások száma is, amely 2014-ben még 2902-re ugrott, egy évvel ezelőtt pedig mindössze 1195 gépjárművet lovasítottak meg. A cikk írója megjegyzi azt is, hogy az illegális alkatrész-kereskedők újabban a Fordok és a Skodák iránt mutatnak igen nagy érdeklődést.

PestiSracok facebook image

Több garázda és kábítószer-fogyasztó ellen indult eljárás

Mindezen sikerek mellett azonban megjegyzendő, hogy például a garázdaságok száma három év alatt 2463-ról 2664-re emelkedett, míg a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban leleplezett bűncselekmények száma 83-ról 120-ra növekedett. Ez utóbbival kapcsolatban a HVG hangsúlyozza, a rendőrség jelentős szakmai teljesíményként könyvelte el: három éven belül másodszor is le tudtak fejezni egy albán kereskedőhálóztot, amely marihuánát terjesztett Magyarországon. A hálózat irányítását az első főnök lebukása után, annak testvérei vették át.

Csak minden kilencedik autótolvaj kezén kattant bilincs

A kisebb sikerek említése mellett szót emel a cikk azokról a törvénysértésekről is, amelyek nyomozásán a rendőrök változó hatékonysággal dolgoztak az elmúlt években. Ezek közül a heti lap szerint kiemelkednek a gyilkosságok, melyek gyanúsítottjainak tavaly előtt csak 78, az előző évben viszont 95 százalékát tudták a zsaruk azonosítani. A súlyos testi sértések elkövetői közül minden második, míg a lopásoké közül csak minden ötödik-hatodik személyazonosságára derült 2016-ban.

Nagyjából minden kilencedik autótolvaj kerül rendőrkézre (Fotó: police.hu)

A legkisebb sikert a bűnüldözők az autólopások nyomozása terén érték el: 10,7 százalékos hatékonyságról számoltak be a HVG-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai, ami annyi tesz, hogy nagyjából minden kilencedik tolvaj kezén kattant bilincs. Ezt az arányt azonban enyhén rózsaszínre festi az a tény, hogy az autólopásokon tavalyelőtt még csak 7-8 százalékos eredménnyel dolgoztak a nyomozók.

Az eredményesség hátterében több tényező áll

A bűnüldözés hatékonyságának javulását a rendőrség a közterületre rendelt egyenruhások számának emelésével hozza összefüggésbe, ami számokban megfogalmazva azt jelenti, hogy tavaly több mint 5 százalékkal emelkedett az állomány az egy évvel korábbihoz képest. Szintén hozzájárulhatott az eredményesség növekedéséhez a rendőrök reagálóképességének javulása: az intézkedés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között 2015-ben a hivatalos adatok szerint még közel 19 perc telt el, addig ez tavaly már csak 14 percébe telt átlagosan a riasztott egyszégnek.

Forrás: HVG, Vezetőkép: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.