Pesti Srácok

Trump beszédében megnevezte és elítélte a Charlottesville-ben történtek felelőseit

Trump beszédében megnevezte és elítélte a Charlottesville-ben történtek felelőseit

Donald Trump amerikai elnök hétfőn nyilvánosan elítélte a rasszizmust és megnevezte a virginiai Charlottesville-ben történt atrocitások felelőseit.

Az elnök - aki bedminsteri golfklubjából a nap folyamán tért vissza a fővárosba - a Fehér Házban mondott beszédben ítélte el és nevezte meg a halálos áldozatokkal is járó szombati zavargások felelőseit. "A rasszizmus maga az ördög. És azok, akik ennek nevében erőszakot követnek el, bűnözők és gengszterek, beleértve a Ku Klux Klan tagjait, neonácikat, fehér fensőbbrendűséget hirdetőket, és más gyűlöletkeltő csoportokat, ezek visszataszítóak" - fogalmazott az elnök az amerikai televíziókban élőben közvetített beszédben. Leszögezte: "azok, akik a vakhit nevében erőszakot követnek el, Amerika lényegét támadják". Hangsúlyozta azt is, hogy "nem számít a bőrünk színe, mindenkire ugyanazok a törvények érvényesek". Donald Trump megígérte, hogy a bűnözőket az igazságszolgáltatás szigorával sújtják, a Charlottesville-i áldozatokról pedig úgy fogalmazott: "megtestesítik nemzetünk jóságát és tisztességét".

Az elnök szombaton ugyan először Twitter-üzenetben, majd rövid nyilatkozatban ítélte el az amerikai polgárháború déli csapatainak vezetője, Robert Lee tábornok szobrának eltávolítása miatti szombati tüntetésen kirobbant zavargásokat és az erőszakot, de akkor még nem nevezte meg a felelősöket. Általában és a "minden oldalon meglévő" erőszakról beszélt, és nem nevezte néven a Ku Klux Klan tagjait, a neonácikat és a fehér fajgyűlölőket. Ezért demokrata párti és republikánus politikusok részéről egyaránt erős bírálatok érték, miközben a felesége, Melania Trump és a lánya, Ivanka is Twitter-bejegyzésben ítélte el az erőszakot, konkrétan megnevezve a felelősöket.

Tiltakozása jeléül hétfőn a Merck gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója, az afroamerikai Kenneth Frazier is benyújtotta lemondását az elnök ipari tanácsadó testületéből. A vállalat Twitter-fiókjában közzétett közleményében leszögezte: "Amerika vezetőinek tiszteletben kell tartaniuk alapvető értékrendünket és egyértelműen vissza kell utasítaniuk a gyűlölet és a vakhit megnyilvánulásait és a fehér felsőbbrendűséget". Erre a Twitter-bejegyzésre egyébként Trump Twitter-üzenettel válaszolt: "most, hogy Ken Frazier a Mercktől lemondott az Elnöki Ipari Tanácsból, több ideje lesz a gyógyszerárak csökkenésével foglalkozni".

PestiSracok facebook image

A Trump-beszéd utáni első kommentárok ugyanakkor megjegyezték: mondandóját az elnök nem a Charlottesville-ben történtekkel, hanem kereskedelmi kérdésekkel kezdte, majd csak ezt követően tért rá a felelősök megnevezésére.

MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.