Pesti Srácok

Ügynökvád: hamis tanúzásért indult eljárás Lech Walesa ellen

Ügynökvád: hamis tanúzásért indult eljárás Lech Walesa ellen

Hamis tanúvallomás miatt büntetőjogi eljárás indult Lech Walesa ellen, az ügy a Szolidaritás független szakszervezet egyik alapítója, későbbi lengyel államfő által tagadott ügynökmúlttal függ össze – közölték kedden a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján. Ugyanakkor Walesa munkatársán keresztül továbbra is tagadta, hogy ügynök lett volna.

Az IPN ügyészi tagozata tavaly februárban Walesa kezdeményezésére indított el nyomozást, mely során megvizsgálták, hogy a kommunista lengyel belbiztonsági szolgálat (SB) tisztviselői anyagi haszonszerzés céljából meghamisították-e a Nobel-díjas munkásvezér együttműködését bizonyító, 2016 elején megtalált dokumentumokat. Az IPN kedden közölte: a Walesa által kezdeményezett eljárást június végén megsemmisítették, mert az intézet ügyészei arra jutottak, hogy az 1970 és 1976 közötti időszakból származó több mint 50 dokumentum, köztük Walesa együttműködési nyilatkozata az SB-vel és az általa aláírt bevételi nyugták nem hamisítványok.

Június 29-én ugyanakkor az IPN nyomozást indított azzal összefüggésben, hogy Walesa azt állította, hogy az őt terhelő iratokat – köztük az SB-nek írt jelentéseket – nem ő készítette, és nem is írta alá. A büntetőügyi eljárás más peres ügyekre is vonatkozik, olyanokra, amelyekben Walesa tanúként azt állította, hogy nem működött együtt az SB-vel – közölte az IPN. Az IPN ügyészi tagozatának elnöke, Andrzej Pozorski, aki egyben lengyel főügyészhelyettes is, kedden úgy nyilatkozott a közszolgálati hírtelevíziónak (TVPInfo): Walesa vallomásait egyrészt annak alapján találták hamisnak, hogy a krakkói Jan Sehn Igazságügyi Szakértői Intézet 235 lapnyi írásszakértői véleménye tavasszal egyértelműen Walesának tulajdonította a tavaly előkerült dokumentumokon szereplő kézírást. Az ügyészek emellett több tanú vallomására is támaszkodtak – mondta Pozorski. Walesa 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott egyik nyilatkozatban beismerte ügynökmúltját, azóta viszont mindig tagadta ezt. A hamis tanúvallomás Lengyelországban három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Szolidaritás vezetője a 80-as években; Fotó: Getty Images
PestiSracok facebook image

Az IPN közlésére kedden Lech Walesa irodájának igazgatója, Adam Dominski reagált, azt mondván a PAP hírügynökségnek:

Az igazgató utalt arra, hogy Walesa ügyvédje saját grafológiai jelentést készíttetett a Varsói Egyetem kriminológiai tanszékén dolgozó szakértőkkel, ez kétségbe vonta a tekintélyes krakkói intézet megállapításait. Az IPN korábban lehetetlennek minősítette, hogy a Walesa megbízásából dolgozó szakértők szabályos grafológiai vizsgálatot készíthettek volna, mivel nem rendelkeztek az eredeti, jelenleg az IPN-ben őrzött iratokkal.

Forrás: MTI. Vezető kép: Getty Images

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.