Pesti Srácok

Észak-Korea szerint Amerika hadat üzent nekik

Észak-Korea szerint Amerika hadat üzent nekik

Az észak-koreai külügyminiszter New Yorkban kijelentette: joguk van lelőni azokat az amerikai gépeket, amik közel repülnek az országukhoz.

A BBC ma arról adott hírt, hogy Ri Yong-ho észak-koreai külügyminiszter szerint "Amerika hadat üzent Észak-Koreának". Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton amerikai bombázók repültek el Észak-Korea mellett. A Pentagon szóvivője erre reagálva elmondta, hogy a 21. században még nem repültek ennyire távolra a demilitarizált övezettől északra amerikai vadászgépek és bombázók. A szóvivő hozzátette, készek bevetni az Amerikai Egyesült Államok teljes haderejét, hogy megvédjék hazájukat és szövetségeseiket.

Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen

Az ENSZ tagállamainak és az egész világnak is pontosan emlékeznie kell arra, hogy

PestiSracok facebook image

- fogalmazott újságíróknak a világszervezet New York-i központjában az észak-koreai külügyminiszter. Ri Jong Ho hozzátette, hogy Phenjan fenntartja magának a jogot az ellenlépésekre, köztük amerikai stratégiai nehézbombázók lelövésére, még akkor is, ha azok nem Észak-Korea légterében repülnek.

- hangsúlyozta. Ri Jong Ho emlékeztetett arra, hogy

A külügyminiszter nem fejtette ki pontosan, hogy mire gondol. Az észak-koreai politikus szombaton, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán elmondott beszédében már utalt az amerikai elnök - szintén az ENSZ-ben elhangzott - keddi megjegyzéseire, és "zavart embernek", valamint "megalománnak" nevezte Donald Trumpot. Az amerikai elnök ugyanis beszédében azzal fenyegette meg Phenjant: amennyiben az Egyesült Államok arra kényszerülne, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor "megsemmisíti" Észak-Koreát. Washington szombaton B-1B típusú hadászati nehézbombázókat küldött az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe. A Pentagon akkor bejelentette: ezzel az Egyesült Államok elszántságát akarták megmutatni, valamint egyértelmű üzenetet küldtek Phenjannak arról, hogy az amerikai elnöknek számos katonai lehetősége van a fenyegetés legyőzésére. António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti retorika hangnemének élesedése növeli a tévedések lehetőségeit. A világszervezet vezetőjének álláspontját - nem sokkal az észak-koreai külügyminiszter nyilatkozata után - a szóvivője, Stephane Dujarric tolmácsolta újságíróknak az ENSZ székházában.

-fogalmazott Dujarric. A szóvivő hozzátette: a helyzetnek csakis politikai megoldása lehetséges.

PS/BBC, fotó:Reuters

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.