Araszol a lázadás éve: nem Orbán az oka az AfD sikerének, hanem a német vezetés
Az ellenzéki sajtó a szokásos, bűnbakképző elemző szoftvert futtathatta le a német választások után, mert azzal a parádés következtetéssel álltak elő, hogy lesz a németek szemében az Alternative für Deutschland (AfD) előretöréséért, ráadásul a lázadás éve is elbukott. Az ilyen-olyan, lehetőleg kisebbségi csoportok jogaira és érzékenységére amúgy felettébb kényes, de amúgy a kíméletlen megszégyenítésre igencsak hajlamos haladó sajtó azt is ki bírta szülni következtetésként, hogy az AfD-re az NDK nosztalgiában élő, szegény, képzetlen, vesztes kisemberek szavaztak. A Híradó.hu hosszú elemzése azonban tételesen cáfolta mindkét tetszetősen egyszerű, ám roppant primitív véleményt.
Sokszor elmondták Németországról, hogy jól teljesít a gazdaság, alapvetően minden rendben van a migránsválságon kívül, a 76,2 százalékos részvétel mégis majdnem 5 százalékkal meghaladta a négy évvel korábbit. Kizárásos alapon nem nagyon lehet mással gondjuk az embereknek, mint a migránsválság kezelésével. Emellett az Orbán Viktor által megfogalmazott „a lázadás éve” tételt előszeretettel idézgeti, mutogatja a progresszív sajtó minden európai választás után, hogy „lám, nem igaz, nem nyertek a lázadók”. Csakhogy az idézet nem is úgy szól, hogy a lázadók győzelmének éve.
Az viszont tény, hogy mind a holland, mind a francia, mind a német választáson markánsan megerősödtek a rendszer- és elitellenes pártok, azaz a lázadás ténye, sőt eszkalálódása nehezen vitatható. Németországban a korábban elsöprő többséget felvonultató CDU/CSU–SPD nagykoalícióval szemben már 46,5 százalékot értek el az ellenzékiek (AfD, Grüne, Die Linke, FDP). Ezzel gyakorlatilag felbomlott a második világháború óta stabil német pártrendszer, amely négyosztatú politikai teret jelentett: volt két tradicionális nagy, az ipari munkásságot képviselő SPD, a polgárságot és a gyáriparosokat tömörítő CDU és a csak Bajorországban létező testvérpártja, a CSU, valamint a két kicsi, a ’68-as gondolatban sarjadó Grüne (zöldek), és a világháború után a nagypolgárság liberális pártjaként működő FDP. Ez a kínálat egészült ki az egykori NDK egykori kommunistáival, akik egy gyors huszárvágással baloldali demokratákká vedlettek át. Aztán 2017-ben megérkezett az AfD is.
A migráció ügye országos és nem megkerülhető
A migrációt az AfD és az FDP (szabad demokraták) is elutasítják, ketten összeadva pedig 11 millió szavazatot kaptak, ami elég komikussá teszi a „keletnémet kisember dührohamot kapott” magyarázatot. Annyi igazság van ebben, hogy tényleg erős az AfD az egykori NDK területén, de a posztkommunisták szintén erősek, szóval a pártállami múltba révedő kisember megtalálhatta – és a számok alapján meg is találta – a neki való választást. Külön említésre érdemes a teljesen vörös egykori Kelet-Berlin, ahol a fal 28 évvel ezelőtti lebontása ellenére is eleven valóság a kommunista meggyőződés. A CDU ugyan az ország túlnyomó részén még mindig a legnépszerűbb párt, az eredmény kulcsa a körzetek második és harmadik helyezettjeiben rejlik.
Az AfD sok kelet-német területen második lett, ugyanakkor feltűnő, hogy a keletnémet kisember frusztrációi által aligha érintett Bajorország teljes déli részén is második erővé vált. Az országos térképen megnézve az eredményeket, kirajzolódik egy széles, észak-déli tengely Bajorországtól és Baden-Württembergtől egész Schleswig-Holsteinig, ahol az AfD ha nem is második, de harmadik erővé tudott előlépni a két hagyományos nagy párt mögött. Ez azt jelzi, hogy egyértelműen országos jelenség a párt előretörése. Eközben a tengelytől keletre a Die Linke a harmadik erő, míg nyugatra az ugyancsak migrációellenes húrokat pengető, liberális FDP. Az AfD szereplése az számokat tekintve is cáfolja a régiós jelentőséget. A 2013-as 3,5 százalékot 12,6 százalékra növelte a párt, ehhez pedig szintén országos lefedettség kell.
A bevándorlók a baloldalra szavaznak
Pikáns epizódja a választásnak, hogy Berlinben fiktív választást rendeztek az állampolgársággal nem rendelkezőknek, vagyis felmérték, hogy körülbelül milyenek a preferenciái azoknak, akik bevándorlóként érkeztek Németországba (becslések szerint összesen mintegy 8 millióan lehetnek ilyenek), és egy-két ciklus múlva talán már élesben szavazni fognak. Az eredmény nem meglepő, viszont megdöbbentő. A bevándorlók körében nem is a híres migránsbarát Martin Schulz vezette SPD a legnépszerűbb, hanem a kommunista utódpárt, a Die Linke, második pedig a szélsőliberális, ’68-as eszméket követő Grüne, és csak harmadikok a szocdemek. A CDU ebben az összevetésben csak a negyedik, és a két leginkább értelmiségi beütésű párt, az egyaránt migrációellenes AfD és FDP csak néhány százalékot kapna a bevándorlóktól. Mindez egyúttal azt is remekül megvilágítja, miért kardoskodik olyan elszántan az európai baloldali-liberális politikum (és a baloldal befolyása alatt álló „konzervatívok”) a bevándorlók nagymértékű betelepítéséért. Hiába beszélnek agysebészekről, ők a jövőbeli szavazóikat látják a migránsokban, és amint a berlini próbaszavazás bizonyítja, teljesen megalapozottan.
forrás: hirado.hu
