Pesti Srácok

Az MSZP-s politikus szerint aki Orbán helyett nem Gyurcsányt választja, az nem is akar kormányváltást

null

Horváth Csaba MSZP-s politikus kifakadt az ATV-ben: aki Orbán helyett nem Gyurcsányt választja, az nem is akar kormányváltást, és inkább lépjen be a Fideszbe. Összefoglalva: elég a hisztiből, a baloldal meg töketlen.

"Ma már a Fidesz akár 30 százalékkal is tudna kétharmadot szerezni. Nyilván az ellenzék a másik oldalon olyan töketlen" - jelentette ki Horváth Csaba az ATV Start című műsorában. Kérdésre hozzátette, hogy az egész demokratikus ellenzéket töketlennek tartja. Szerinte a választók hetven százaléka kormányváltást akar, az ellenzék megosztottsága miatt azonban nem képesek megszólítani ezeket az embereket. "Ez az orbáni recept, hogy meg kell osztani az ellenzéket. De persze, kell hozzá egy töketlen ellenzék, aki elfogadja az orbáni receptet" - fejtette ki.

Horváth Csaba végül arra jutott, hogy Orbán és Gyurcsány közül kell választani, és "ha a kormányváltás bárkinek fontos – nekem fontos –, akkor én Orbán vagy Gyurcsány között mindig Gyurcsányt fogom választani, és azt javaslom: mindenki tegye fel magának a kérdést: ön is, én is, a választók, a politikai pártok, a politikusaik. Tegyék fel azt a kérdést, hogy Orbán, vagy Gyurcsány. Ha Orbán a válasz, akkor lépjen be a Fideszbe, ha pedig Gyurcsány a válasz, akkor a demokratikus ellenzék tagjaként, ő kormányváltást akar."

atv.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.