Pesti Srácok

Észak-Korea állítólag sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát

null

Észak-Korea hivatalosan bejelentette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát. Több ország földrengéstani intézete és a dél-koreai hadsereg előtte közölte, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Több külföldi ország és nemzetközi szervezet elítélte a nukleáris kísérletet.

Az észak-koreai bejelentés az állami tévében hangzott el helyi idő szerint vasárnap délután. Eszerint a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és miután a kísérlet "tökéletesen sikeres" volt, ez beigazolódott.

- mondta a hírolvasó bemondó.

PestiSracok facebook image

Szombat este azt jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség, hogy Kim Dzsong Un személyesen vizsgált meg egy "nagy pusztító erejű" hidrogénbombát, amelyet fel lehet szerelni az ország új interkontinentális ballisztikus rakétájára.

A dél-koreai hadseregnél riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet.

Az AP hírügynökség szerint még szakértőknek is nehéz lehet megállapítani távolról, hogy a tesztelt bomba valóban hidrogénbomba volt. A hidrogénbombát termonukleáris bombának is nevezik, és jóval pusztítóbb az atombombánál, amely a maghasadás elvén működik.

Abból, hogy az első rengés 6,3-as erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása, legalább 10-szer akkora, száz kilotonnás, mint a tavaly szeptemberi ötödik - közölte szinte egybehangzóan a dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli Nemzeti Egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora.

Élesen elítélte az észak-koreai kísérleti robbantást Kína, Dél-Korea, Japán, Oroszország, Franciaország, az NATO, az Európai Unió, és két nemzetközi szakosított szervezet.

A kínai külügyminisztérium közleményben felszólította Phenjant, hogy "hagyjon fel hibás cselekedeteivel, amelyek nem szolgálják érdekeit, és ne súlyosbítsa a helyzetet". Észak-Korea "figyelmen kívül hagyta a nemzetközi közösség általános tiltakozását, és végrehajtott egy újabb nukleáris tesztet" - olvasható a közleményben.

Mun Dzse In dél-koreai elnök a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülése után "a lehető legszigorúbb büntetést" követelte Észak-Koreának, köztük diplomáciai lépéseket és újabb ENSZ-szankciókat, hogy "teljesen el tudják szigetelni" az országot.

Herbert McMaster, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon beszélt vasárnap dél-koreai hivatali partnerével, Csung Jui Jonggal - közölte a szöuli elnöki hivatal. Csung később újságírókat tájékoztatva elmondta, hogy "a legerősebb amerikai stratégiai eszközök esetleges Dél-Koreába telepítéséről" beszéltek. Azt nem fejtette ki, hogy mit kell érteni "a legerősebb stratégiai eszközök" alatt. A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy tudja, a két nemzetbiztonsági tanácsadó abban állapodott meg, hogy megvizsgálják a katonai válaszlépés lehetőségét. Viszont a Yonhap arról is értesült, hogy Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke és dél-koreai kollégája már "a hatékony katonai válaszok" szükségességéről beszélt telefonon.

Elítélte a nukleáris tesztet Abe Sindzó japán miniszterelnök is. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pedig azt mondta: újabb szankciókat kellene bevezetni Észak-Korea ellen, egyebek között az ország olajkereskedelmét lehetne sújtani velük.

Tárgyalásokra szólított fel minden érintett felet az orosz külügyminisztérium, amely ezt tartja az egyetlen lehetséges eszköznek a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésére. Egyúttal arra figyelmeztetve, hogy Phenjan számára súlyos következményekkel jár, ha folytatja a nukleáris fegyverek elterjedését gátoló rend aláásását.

Emmanuel Macron francia államfő szerint újabb phenjani provokáció történt, és mindenekelőtt arra van szükség, hogy a nemzetközi közösség visszatérítse Phenjant a tárgyalások útjára, és rákényszerítsék nukleáris programjának beszüntetésére.

A nukleáris kísérletek átfogó tilalmáról szóló szerződés hatályba lépéséért küzdő nemzetközi szervezet (CTBTO) szerint ha Észak-Korea valóban hidrogénbombával hajtott végre tesztet, akkor az azt jelenti, hogy az ország "gyorsan halad nukleáris programjával". Lassina Zerbo, a bécsi székhelyű szervezet végrehajtó titkára hozzátette, hogy figyelőállomásaik "szokatlan szeizmikus eseményt észleltek", mért adataikat egyelőre elemzik, majd ennek eredményét vasárnap délután megosztják a tagországokkal.

A szintén bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Amano Jukija közleményében nagyon sajnálatosnak nevezte az új észak-koreai tesztet.

- írta Twitter-bejegyzésében Margot Wallstrom külügyminiszter.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közleményében ízt írta: Phenjan a lépéssel ismét "kirívóan megsértette" az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat.

Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő pedig azt írta közleményében: Észak-Koreának fel kell hagynia a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek, valamint ballisztikus rakéták fejlesztését szolgáló programjaival, és be kell szüntetnie minden ehhez kapcsolódó tevékenységet.

MTI; Vezető kép: Nat Geo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.