Pesti Srácok

Gyengüléssel járó szakadás, vagy érik Merkel legszörnyűbb rémálma, a két AfD?

Gyengüléssel járó szakadás, vagy érik Merkel legszörnyűbb rémálma, a két AfD?

Minden valószínűség szerint új politikai erő megszervezését fontolgatják az AfD távozó vezetői, Frauke Petry társelnök és férje, Marcus Pretzell, a német szövetségi parlamentbe újonnan bekerült párt Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetének elnöke.

Marcus Pretzell szerdán a ZDF országos köztelevíziónak elmondta: feleségével együtt azért távoznak az AfD-ből, mert elveszítették a párt irányvonalának meghatározásért folytatott küzdelmet a Bundestag-frakció egyik vezetőjévé kedden megválasztott Alexander Gaulanddal szemben, és belátták, hogy nem tudják érvényesíteni álláspontjukat a politika tartalmi kérdéseit illetően. Az AfD-nek mindenképpen döntenie kell, el kell határoznia, hogy el akar-e érni valamit, vagy megelégszik a tiltakozással, a „Merkelnek mennie kell politikájával” – mondta. Hozzátette, hogy szerinte már csak egyetlen igazi, „releváns néppárt” működik Németországban, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU), amely azonban cselekvőképtelen, mert tevékenysége Bajorországra korlátozódik.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Marcus Pretzell, jelezve egy új politikai erő megszervezésének lehetőségét. Hozzátette, hogy egyelőre „sok-sok beszélgetést” akarnak folytatni, és utána elkezdik megvalósítani terveiket.

Hasonló mérlegelésekre utal a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap „találata” is; a szerkesztőségnek az AfD-vel foglalkozó újságírója, Justus Bender feltárta, hogy Frauke Petry regisztráltatta A Kékek (dieblauen.de) domainnevet – honlapcímet –, ami felveti azt a lehetőséget, hogy az AfD-ből távozó vezetők az ugyancsak a kéket a párt színeként használó radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) hasonló politikai erő megszervezésén gondolkodnak. A FAZ beszámolója szerint Petry szerdán Drezdában a szászországi tartományi gyűlés (Landtag) ülésének szünetében tett nyilatkozatában a honlapcímről azt mondta, hogy nem egy párt nevéről, hanem egy formálódó ötletről van szó, amelyről egyelőre nem közöl részleteket.

Frauke Petry és Marcus Pretzell kedden jelentette be, hogy kilépnek a pártból, és távoznak az AfD szászországi, illetve észak-rajna-vesztfáliai Landtag-frakciójából. Mindkét tartományi gyűlésben velük tart két-két további képviselő, a mecklenburg-elő-pomerániai Landtag AfD-s képviselőcsoportjából pedig négyen távoznak. Frauke Petry hónapok óta egyre inkább elszigetelődött pártjában, ezt mutatja, hogy az áprilisi programalkotó kongresszus elutasította indítványát, miszerint az AfD-nek a rendszerkritikus, „fundamentális ellenzékiség” helyett a „reálpolitika” irányát kell követnie, hogy középtávon koalícióképessé váljék.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.